fbpx

Bukás, bukás: Három versenyző adta fel a Girót az 5. szakasz után

A Giro d’Italia 5. szakasza talán a legunalmasabb szakasz is lehetett volna az idei verseny során, ha végén nem történik két bukás és emiatt nem kellett volna feladni a versenyt Mike Landának, Pavel Sivakovnak és Francois Bidardnak.

Tegnap beszámoltunk arról, hogy a 2021-es Giro d’Italia 5. szakaszán nem túl sok dolog történt – még a szökevényeknek sem volt túl sok kedve szökni – egészen a cél előtti 15. km-ig, ahol az Ineos egyik legerősebb embere Pavel Sivakov akadt fenn az útszéli növényzeten, melynek következtében elesett. Akkor nem úgy tűnt, hogy komoly lenne a probléma, visszaszállt a kerékpárjára az orosz és bár nagy hátránnyal, de befejezte a szakaszt. Az mindenképpen meglepő volt, hogy senki nem állt meg az Ineosból hozzá, pedig úgy volt, hogy ő a csapat másik kapitánya Bernal mellett. Viszont este érkezett a hír, hogy Sivakov nem folytatja a versenyt, mert megsérült a válla, így szomorú véget ért az orosz számára a Giro.

A másik bukás kb. 5 km-rel a cél előtt történt, ahol egy járdaszigetnél kerültek páran a földre, köztük Mikel Landával. Már a közvetítés során látszott, hogy Landa nem fogja folytatni a versenyt, elég szörnyű állapotban volt és a mentő vitte el a bukás helyszínéről. Landa bukása a verseny kimenetelére is komoly hatással lehet, jó formában érkezett a spanyol a Giro d’Italiára és minden esélye megvolt arra, hogy megnyerje, legalábbis komoly dobogóesélyesnek számított. A kórházból az a hír érkezett, hogy a kulcscsontja és több bordája is eltört. A kulcscsont-törés a kerékpárosoknál még nem is végzetes dolog a szezonra nézve, mert gyorsan megműtik nekik és pár nap múlva már újra tudnak edzeni, de a bordák sérülése már komolyabb problémát okozhat az edzések során. Kíváncsian várjuk, hogy Landa mikorra épül fel, lehet ezután a Vuelta kerül számára a fókuszba.

Foto Marco Alpozzi/LaPresse

A harmadik versenyző, aki feladni kényszerült a versenyt az 5. szakasz után Francois Bidard az AG2R-ből, aki szintén abban a bukásban volt érintett, mint Landa, és az ő kulcscsontja is eltörött. Bár Bidard betekert a célba, de jelezték, hogy nem tudja folytatni a 2021-es Girót. A kék trikós Joe Dombrowski is ugyanebben a bukásba került földre és vesztette el a TOP5-ös helyezését az összetettben, őt is a szakasz után kórházba szállították, de az információink szerint ma rajthoz fog állni a 6. szakaszon.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo