fbpx

Btwin Rockrider 560 kerékpárteszt: Ennyiért ilyet?

Nagyon sokszor megkaptuk tőletek, hogy nem tesztelünk Btwin bringákat. Ezért megkerestük az illetékeseket és magunkkal hoztunk rögtön négy Decathlon-os gépet és itt, a horvátországi Brac szigetén leteszteljük őket. Elsőként a Btwin Rockrider 560-at fogtuk vallatóra. Meglepett.

Akár komoly terepre is vihető

Ha egy mondatban kellene összefoglalnom ami a RR560-nal kapcsolatban eszembe jutott, akkor azt mondanám: Ha első montidat veszed és 250.000 forintos keretig nyújtózkodhatsz, akkor ezt vedd meg! Ja, hogy ez csak 189.000-be kerül? Igen. Persze ekkor még mondhatod, hogy rendben van, olcsó, de „csak” egy Btwin, nem egy „nagy” márka. Viszont én mentem is vele. És bizony el kell kezdenie kapaszkodni a konkurenciának. A piac átalakul, a klasszikus gyártó-nagyker-kisker modellek egyre kevésbé működnek, hiszen mindenki szeretne a bringa tovább/eladásakor hasznot realizálni. Az a kategória, amiben az RR560-as indul viszont nagyon árérzékeny. Ez nem az a liga ahol mindegy, hogy hét vagy 8.000 EUR a bringa, mert akinek hét van annak nyolc is. Arról nem beszélve, hogy egy egész érdekes szegmensben játszik, ahol a szintén B2C (business to customer) elven működő és csak interneten árusító (tehát fizikai bolttal sem rendelkező) gyártóknak igazából még nem kezdődik el a palettája, viszont a klasszikus több lépcsős B2B rendszert használók pedig nem tudnak labdába rúgni. Megnéztem a legjelentősebb hazai konkurenseit az RR560-nak és egyértelműen látszik, hogy 189.000-ért alapabb felszereltséget, illetve belépőbb szintű bringát kapsz a pénzedért. Ha pedig ilyen szintűt keresel, akkor a 240-250.000-es ársávban kell nézelődnöd.

Kiváló felszereltség és kedvező ár

Mondom mindezt úgy, hogy ezen gépek jó részével mentem is már, tehát van összehasonlítási alapom. A Rockrider 560 ezért az árért egy baromi jó bringa, teljesen alkalmas sportosabb hegyikerékpározásra, nyilván figyelembe véve az alkatrészek határait. De ilyet úgysem versenyzésre vesz senki, hanem hétvégi terepezésekre, montis túrázásra, egy-egy maraton rövidtáv teljesítésére. 2×10-es váltórendszer, minőségi Rock Shox villa, eltalált geometriájú alu váz, 28 küllős könnyű kerékszett, ütős design, kedvező ár. Ennyi bőven elég a „best buy” címkéhez.

Ha már “rock” rider 🙂

És „sajnos” nem csak a felszereltség jó, hanem bringázni vele úgyszintén. 6061-es alumínium CGF PRO váz mindössze 1600 grammos M-es méretben, ami kiváló érték, főleg ebben a szegmensben ahol jellemzően 2 kiló körül vannak az ellenfelek. Ezt a súlyelőnyét pedig a végéig megtartja, hiszen 12,95 kg-ot nyom a bringa, ez nagyjából 500-1000 grammal könnyebb, mint a konkurensei. Komolyabb terepre is nyugodtan ki lehet vinni, a Rock Shox XC30-as villa nagyon szépen mozog és rendes csillapítási rendszer van benne, ezért bírja a kiképzést. Itt Brac szigetén a sziklás terep kicsit túl is mutat a megcélzott felhasználási területén, de így sem jött zavarba. A markolatváltóhoz hasonló működésű lockout karját viszont felejteni tudnám, még kesztyűben is nehézkesen kezelhető, ezért ha a sajátom lenne, akkor kicserélném egy szokványos karra. A geometriája maximálisan támogatja a sportos bringázást, nagy tempónál is kiválóan irányítható, egy szó mint száz: élvezetes montizni vele.

Felszereltségét tekintve semmilyen hiányérzetem nem maradt. Teljes 2×10 sebességes SRAM X5 váltórendszerrel van ellátva és még a hajtóművet sem spórolták ki. A fékrendszer hidraulikus Tektro, ami ugyan nem egy Shimano szint, de fog rendesen és nem változik a nyomáspontja. A 27.5”-os Aero Trail Pro kerekeket nem szedtük szét egy mérés erejéig, viszont érezhetően könnyűek, a rajtuk lévő Hutchinson Cobra gumik pedig kifejezetten minőségi darabok, jól tapadnak, kanyarodnak.

A design-on lehet vitatkozni, mert az ugye személyes ízlés kérdése. Nekem a hátsó háromszög kinézete nem jön be, szerintem ez a szögletes forma már nem divatos. A többi viszont tetszetős, főleg az, hogy odafigyeltek a részletekre. A piros szín nem csak a vázon és a féken jelenik meg, hanem a nyergen, a kormányon, a nyeregcsövön és a felettébb pofás kormányszáron is. A specifikációban egy valamit változtatnék meg, eggyel szélesebb kormányt tennék bele a mai trendekhez illeszkedve. A bringát teljesen menetkészen kaptuk tesztre, azonban több apróbb hiba is volt vele. A teleszkóp bal szárán a fékcső kívülről volt elvezetve, ami sérülékeny lehet esésnél, a nyereg nem volt vízszintesre beállítva és a váltórendszer is finomhangolásra szorult terhelés alatt. Apróságok, de fontos dolgok.

Összességében egy nagyon jól eltalált, kiválóan felszerelt, atomjó ár/érték arányú bringa a Btwin Rockrider 560-as. Ehhez vegyük még hozzá a vázra vonatkozó örökélet garanciát is, bár a legtöbben azért 3-4 évente lecserélik úgyis a kerékpárjukat. A Decathlon saját márkája felnőtt arra a szintre az utóbbi években, hogy borsot törjön a nagy márkák orra alá, erre itt az élő példa.

A tesztelt bringát itt találod:

https://www.decathlon.hu/rockrider-560-mtb-feher-275–id_8364732.html

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo