fbpx

Bringabarát hírességek közreműködésével adta át a MOL az első bringaPONTját

Demcsák Zsuzsa műsorvezető, Kovács Katalin olimpiai bajnokkajakozó, Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó és Németh Lajos meteorológus társaságában adták át a MOL egyik új, kerékpárosok számára kialakított bringaPONTját a Nagytétényi úti MOL benzinkúton, Budapesten. Az átadóra a kerékpáros hírességek mellett Pánczél Andrea, a MOL magyarországi kommunikációs igazgatója és Horváth Dori Jenő a MOL magyarországi kiskereskedelmi igazgatója is biciklivel érkezett.

Bringabarát hírességek közreműködésével adta át a MOL az első bringaPONTját

Bringabarát hírességek közreműködésével adta át a MOL az első bringaPONTját

A közlekedés összes résztvevőjét szólítja meg a MOL új, „Egy úton járunk” című kezdeményezése, melynek első lépéseként a kerékpárosok számára kialakított bringaPONTokkal várja a bicikliseket áprilistól több mint 100 hazai benzinkútján. A pontokon a kerékpározáshoz szükséges alapvető eszközök lesznek kaphatóak, a sportoláshoz megfelelő élelmiszerekkel és italokkal frissíthetik fel magukat az odatekerők, és szükség esetén szerszámkészlet is elérhető lesz a biciklik megjavításához. A bringaPONTos kutak egy részén pihenő, sőt biciklimosó is lesz.

„Ha körülnézünk az utakon, a városokban, vagy a jellegzetes bringaútvonalakon a Balaton körül, a Tisza tónál, a Dunakanyarban, azt látjuk, hogy egyre többen bicajoznak, csak Budapesten az elmúlt 15 évben 15-szörösére nőtt a kerékpárosok száma.” – mondta Pánczél Andrea, majd hozzátette: „Magyarország meghatározó vállalataként a MOL folyamatos kapcsolatban van a közlekedés összes résztvevőjével, beleértve a kerékpárosokat is. A biztonságos közlekedést nagyon fontos célnak tarjuk, vigyáznunk kell egymásra, hisz mindannyian egy úton járunk, autósok, motorosok, kerékpárosok.”

Kovács Katalin, Erdei Zsolt, Németh Lajos és Demcsák Zsuzsa

Kovács Katalin, Erdei Zsolt, Németh Lajos és Demcsák Zsuzsa

Horváth Dori Jenő elmondta: „A MOL kiskereskedelem folyamatos fejlődésen megy át. Az átépített kutak számának emelkedése, a folyamatosan megújuló gasztronómiai ajánlatunk, és most a bringaPONTok kialakítása is azt szolgálják, hogy a MOL a kutakra látogatók lehető legszélésebb körének igyekszik minőségi, kényelmi szolgáltatásokkal, termékekkel megfelelni.”

Erdei Zsolt ökölvívó is méltatta a MOL kezdeményezését, és kifejtette: „Örülök, hogy egyre többen kerékpároznak, ugyanakkor ez felelősséget is jelent. Az autósoknak és a kerékpárosoknak is figyelniük kell egymásra. Nagy örömmel tölt el, hogy a MOL bringabarát kezdeményezésével nem csak az autósokra koncentrál, hanem a kerékpárral közlekedők kiszolgálására is figyelmet fordít.” Demcsák Zsuzsa pedig elsősorban a bicikliző családok miatt tartja fontosnak a bringaPONTokat: „Számomra a kerékpározás akkor lett igazán fontos, amikor a gyerekeimmel együtt felfedeztük, hogy ez számunkra a tökéletes hétvégi családi kikapcsolódás. Ekkor azonban találkoztam a kerékpározás nehézségeivel is Budapesten és környékén. A pihenőhelyek hiánya, a kilyukadt gumi, az eltörött lámpa és még sorolhatnám. Ezért örülök különösen annak, hogy a családi kerékpározás egy szinttel feljebb léphet a MOL kezdeményezésének köszönhetően.” – mondta a műsorvezető.

Az országban 100 bringabarát MOL benzinkút lesz

Az országban 100 bringabarát MOL benzinkút lesz

A több mint 100 bringaPONT egy részén paddal, asztallal és a magyar iparművészek által tervezett P alakú biciklitárolóval ellátott pihenő is lesz, sőt néhány helyen biciklimosó is várja a kerekezőket. A bringaPONTokon a kerékpárosok szükség esetén megjavíthatják biciklijüket, miután elkérték a kutasoktól az ingyenesen használható szerszámkészletet, de beszerezhetik még az otthon maradt hiányzó, de alapvető eszközöket is.

A kúti szolgáltatásokon túlmenően a cég a Stílus&Lendület újságban megjelentetett, illetve a bringapont.mol.hu oldalon elhelyezett túraútvonal javaslatokkal, hasznos tanácsokkal, és a tervek szerint a jövőben még több ötlettel, szolgáltatással segíti a kerékpáros szezonra történő felkészülést.

MOL a biciklisekért – Egy úton járunk

A MOL hosszútávú kezdeményezést indít „Egy úton járunk” címmel a közlekedési kultúra fejlesztésére. A kezdeményezés célja, hogy a közlekedés összes szereplőjének – legyen az autós, kerékpáros vagy motoros – felhívja a figyelmét: Mindannyian egy úton járunk, figyeljünk egymásra, egymás biztonságára, éljünk egészségesen.

A programban hangsúlyos szerepet kap a kerékpáros közlekedés, hiszen ez az egyik legnépszerűbb szabadidősport, remek kikapcsolódási lehetőség, olyan program, amikor együtt lehet a család, a barátok.

A kezdeményezés első elemeként a MOL egyedülálló kezdeményezésbe fogott: több mint száz bringaPONT-ot alakít ki Magyarországon kihasználva a kúthálózat előnyeit.

Közel 2.500 km bicikliút van Magyarországon, és további bővítések várhatók, hiszen a biciklizés egyre népszerűbb. Egyes becslések szerint csak a budapesti biciklis forgalom 15-szörösére nőtt az elmúlt évtizedekben, de ahogy kisüt a nap, az autópályákon is egyre több biciklit szállító autót látunk, hiszen rengetegen viszik magukkal nyaralásra, hosszú hétvégére ezt a közlekedési eszközt.

A MOL is felismerte ezt az igényt, és felelős vállalatként a közlekedés minden szereplőjével kapcsolatban van. Így Magyarországon egyedülálló kezdeményezésként bringaPONTokat ad át áprilistól több mint 100 benzinkútján.

Milyen szolgáltatások várják a bringaPONT-on a bicikliseket?
– biciklizéshez szükséges eszközök (sisak, mellény, stb.) árusítása
– sportoláshoz megfelelő élelmiszerek árusítása
– biciklijavításhoz szükséges szerszámkészlet kérhető a kutastól (ingyenes a használata)
– egyes bringaPONTokon biciklimosó is lesz
– néhány bringaPONT-on pedig pihenőhely is várja a bicikliseket. Paddal, asztallal, és a biciklisek körében népszerű P alakú biciklitárolóval (Nagy bringatúra útvonalak környékén pl. a balatonfüredi, balatonakarattyai MOL kutaknál)

A MOL felkérésére készített tanulmány alapján a kerékpárosok elsősorban a kerékpárutak mennyisége és minősége, illetve a biztonságos tárolási lehetőségek hiánya miatt elégedetlenek. További kifogásként jelentkeztek még az olyan problémák, mint például a „szervizelési lehetőség” vagy a „kulturált (szemetessel, mosdóval ellátott) pihenőhelyek” hiánya.  A bringaPONTok többek között erre a két problémára nyújtanak megoldást, de emellett több biciklibarát szolgáltatással várják a kerékpárosokat, hiszen kialakításukkor a biciklisek igényeit vette alapul a MOL.

További információk: bringapont.mol.hu

Forrás és fotó: MOL Bringapont sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo