fbpx

Biztonságos kerékpáros közlekedés és a KRESZ ismerete

A KRESZ-szabályok kerékpárosokra vonatkozó rendelkezéseit a legtöbb közlekedésben résztvevő nem ismeri mefelelő pontossággal, amely számos forgalmi helyzetben eredményez bizonytalanságot. A Vuelta Sportiroda a McDonald’s BringaMánia program megbízásából 2011 decemberében felmérést végzett a Facebookon és a bringás közösségekben azzal a céllal, hogy a teszt eredményét felhasználva választ adjon a fontosabb kérdésekre. Ennek eredményeit a cikk második felében olvashatod,  előtte néhány jó tanácsot szeretnénk közre adni a biztonságos és egyben hatékony kerékpáros közlekedéshez. A cikk tanulságait mindenki maga vonja le, vitatkozni pedig hozzászólások formájában célszerű!

Elővigyázatos, biztonságos és egyben hatékony kerékpáros közlekedés
A kerékpározás nem éppen veszélytelen üzem, így a legjobb, ha mind Te, mind a kerékpár a kiruccanásból épségben tér haza. Ennek esélyét nagyban növelheted, ha a kerékpárt rendszeresen karbantartod, illetve rutinszerű ellenőrzését lelkiismeretesen elvégzed. Emellett fontos a kényelem kérdése is – nemcsak testi értelemben, hanem biztonságod is múlhat azon, hogy kényelmesen eléred-e a fékkarokat, testhelyzeted lehetővé teszi-e a gyors irányváltást, manőverezést. Nem utolsósorban közlekedni is tudni kell: ha a KRESZ szabályait ismered és betartod, csökken a baleset kockázata.

A gyalogosok veszélyeztetése, az autósok akadályoztatása, a KRESZ-szabályok figyelmen kívül hagyása nem konstruktív, nem etikus, ráadásul még saját testi épségedre nézve is veszélyes!

Bár a kerékpár használatához nem kötelező jogosítvány vagy KRESZ-vizsga, a forgalomban való biztonságos közlekedéshez a KRESZ ismerete elengedhetetlen. Ha még nem rendelkezel KRESZ-vizsgával, iratkozz be egy tanfolyamra, ahol számos fontos ismerettel gyarapodhatsz. Költségkímélőbb megoldás, ha vásárolsz vagy kikölcsönzöl egy KRESZ-tankönyvet, illetve tájékozódj a fennálló közlekedési szabályokról az Interneten.

A KRESZ-szabályok figyelmen kívül hagyása saját testi épségedre nézve is veszélyes!

Kerékpáros közlekedőként maximalizálhatod a hatékonyságot, így a lehető leggyorsabban érhetsz A pontból B-be, ellenben számos veszélynek teszed ki magad, és ezáltal a KRESZ-szabályok betartása is csorbát szenved. A tilos jelzésen történő áthajtás, a gyalogos közlekedők akadályoztatása, ijesztgetése nem etikus, nincs tekintettel a többi közlekedőre, önző magatartásra utal. Ha nem szeretjük a mérges vagy éppen megvető tekinteteket, hiszünk a békés egymást segítő együttélésben, féltjük testi épségünket, valamennyit mindenképpen fel kell áldoznunk a kerékpáros közlekedés hatékonyságából. Íme, néhány tanács a hatékony, biztonságos és korrekt közlekedéshez!

Az ideális közlekedés harmonikus, a kerékpáros érzi a forgalom ritmusát, tisztelettel van másokkal szemben, és ezzel kivívja mások tiszteletét is. Az első döntés, hogy kerékpározás során járművezetőnek tartjuk-e magunkat vagy gyalogosnak. Válasszunk: ha kerekező gyalogosok vagyunk, akkor a lehető legkörültekintőbben közlekedjünk a járdán vagy az ott kijelölt kerékpárúton. Ha viszont járműként közlekedünk, akkor válasszuk minden esetben az úttestet, és a gépjárműforgalom rendjébe illeszkedjünk be. Ehhez magabiztosan kell nagyméretű járművekhez közel vagy éppenséggel köztük haladni. Ügyesség, kerékpár-irányítás szempontjából ez nem feltétlenül nehezebb feladat, mint a gyalogosok között szlalomozni, legfeljebb ránk nézve veszélyesebb…

A nagyméretű gépjárművek közt történő haladás magabiztosságot igényel, de nem feltétlenül nehezebb feladat, mint gyalogosok között szlalomozni...

A forgalomban történő haladást kezd csendesebb környéken, csúcsforgalmon kívül, lassabb tempóban, fokozott elővigyázatossággal. Ha ez már jól megy, növelheted a tempót, bemerészkedhetsz a belvárosba vagy éppen ki az országútra. A sávhasználatra két stratégia lehetséges: vagy megosztod a sávot a gépjárművekkel vagy elfoglalod a helyed a sávban, mint a többi gépjármű. Az új KRESZ-rendelkezés szerint erre is lehetőséged van. Legtöbbször a két stratégiát vegyesen érdemes alkalmazni az épp aktuális forgalmi helyzet, illetve a sávszélesség függvényében. A megosztás általában veszélyesebb, de konstruktívabb, érdemes akkor választani, ha a sebbégkülönbség közted és a gépjárművek között nagy és a sáv elég széles a párhuzamos haladáshoz. Továbbá a tapasztalat azt mutatja, hogy nem érdemes közvetlenül a padka mentén “lavírozni”, mivel a legnagyobb úthibák az út szélén jelentkeznek, így egy esetleges krízishelyzetben kell hely, ahova még le tudsz húzódni.

A sávot megoszthatod a többi gépjárművel, vagy elfoglalod a téged megillető helyet, és akkor kizárólag szabályos előzéssel tudnak kikerülni

Menet közben elengedhetetlen, hogy ne közvetlenül az előtted lévő útszakaszt figyeld, hanem tekints előrébb, figyelj a potenciális veszélyforrást jelentő helyzetekre, a gyalogosokra, úthibákra, a forgalom ritmusára. Ezzel elkerülheted a meglepetéseket, kevesebb fékezéssel, egyenletes tempóban, gyorsabban haladhatsz.

Periférialátásoddal pásztázd az előtted lévő útszakaszt, figyelj az esetleges veszélyforrásokra

Legyél mindig látható! Ha a többi közlekedő számára nem vagy észrevehető, igen veszélyes forgalmi helyzetekben találhatod magad. Például ha nagyméretű jármű, mondjuk egy busz vagy tehetautó mögött haladsz, húzódj a jobb oldalra, hogy a kereszteződésből kihajtó járművezetők lássanak. Ugyanígy egy forduló tehergépjármű is kitakarhat a szemben jövők látóteréből: ilyenkor lassíts és készülj fel az esetleges veszélyhelyzetre. Itt érdemes megjegyezni, hogy nem árt, ha ruházatod is növeli a láthatóságot, kerüld a sötét színű göncöket!

Legyél mindig minden gépjárművezető számára jól látható! Ha egy busz mögött a sáv közepén haladsz, a jobbról bekanyarodók számára nem is létezel!

Ellenben bekanyarodás esetén a kereszteződésben érdemes a járművekre szorosan tapadni, így azok terjedelmüknél fogva megvédenek, ami fontosabb, mint hogy a szemben jövő folyamatosan lásson. Ezzel elkerülheted, hogy a kereszteződésben egymagad lavírozz, bizonytalan közlekedési helyzetet eredményezve.

Bekanyarodáskor viszont éppen a takarás védhet meg a többi közlekedőtől

Kommunikálj! Keresd a kontaktust közlekedési partnereiddel, minden manőver előtt győződj meg arról, hogy észleltek-e. Bizonyos gesztusokkal te is jelezheted feléjük, hogy valamire készülsz – a hátrafelé tekingető kerékpáros például biztosan készül valamire. Kanyarodáskor, irány- vagy sávváltoztatáskor mindig használj karjelzést. Gyakorold a hátratekintést, amely nem okozhat irányváltoztatást a részedről, esetleg szerezz be visszapillantó tükröt – bár a szemkontaktus, a fej hátrafordítása már önmagában is jelzésértékű.

Fontos a folyamatos kommunikáció mind szemkontaktussal, mind karjelzéssel

Használj karjelzést!

Ha mégis veszélyhelyzet alakul ki, dolgozz ki stratégiát annak elkerülésére, a baleset megelőzésére. Legyen mindig egy menekülő útvonal, és a legjobb, ha több lehetőség között választhatsz. Figyelj apró jelekre, mint a lassítás, a gyorsítás vagy a kormányzott kerék elfordítása.

A veszélyhelyzetekben mindig legyen egy menekülő útvonal, illetve figyelj apró jelekre, amelyek előrevetíti, hogy mi következik

Számos olyan közlekedési helyzet adódhat, ahol neked van elsőbbséged, mégsem célszerű élned vele. Ha kis ívben kanyarodsz, elvileg megelőzheted az autóst, de az közvetlenül utána úgyis visszelőz. Figyelj a számodra előnytelen helyen parkoló autóra, útjavításokra, ezek is befolyásolhatják, hogy kinek célszerű először kanyarodni. Akadályoztatás esetén lemondhatsz elsőbbségedről, de ezt kommunikáld is le!

Hogy kinek van elsőbbsége a kereszteződésben, illetve kinek célszerű először bekanyarodni, nem biztos, hogy megegyezik, főleg, ha akadályoztatva vagy. Jelezd az autós felé, ha lemondasz az elsőbbségedről!

Ehhez hasonló helyzetekben jobb, ha lemondasz az elsőbbségedről!

A kommunikációhoz használd a csengőt is! A szemkontaktus és a karjelzés mellett fontos a hangjelzés, főleg a járókelők esetében. Kereszteződésben így hívhatod fel magadra a figyelmet, így jelezheted, hogy élni kívánsz elsőbbségeddel. Ha pedig átengedsz egy gyalogost, ezt kézjelzéssel teheted egyértelművé.

A járókelők számára a csengetés a legjobb jelzés

Ne tegyél hirtelen és váratlan mozdulatokat! Gyakran előfordul, hogy egyenesen haladva ki kell kerülni egy úthibát, ami a közlekedési partnerek nézőpontjából váratlan irányváltoztatást jelent. Ilyenkor előbb hátranézéssel győződj meg arról, hogy ezzel a manőverrel nem éppen egy gépjármű elé kormányozod magad. Mindig légy tudatában, hogy mi történik a hátad mögött. Amíg nincs semmilyen akadály, haladj egyenes vonalban! Még ha van is hely az út mentén jobb oldalon, rövidebb szakaszokra ne húzódj le, mivel a sávba való visszatérés vészhelyzet forrása lehet.

Haladj egyenes vonalban, amíg nincs előtted akadály, ne tegyél hirtelen és váratlan mozdulatokat!

Ha a kerékpárút az úttesten lett kijelölve, kissé más stratégiával célszerű közlekedni. Az autósok ilyenkor azt feltételezik, hogy a számodra biztosított sávot nem fogod elhagyni, ellenben – főképp a hazai kerékpárutakon – igen gyakran találsz parkoló gépjárműveket, ha pedig parkoló sáv van jobb oldalon, ajtajukat rád nyitó kiszálló autósokat. Ezek fokozottan veszélyes helyzetek, amit valahogyan meg kell oldani. Keresd a szemkontaktust, minden manőver előtt győződj meg arról, hogy észleltek-e, illetve bizonyos gesztusokkal jelezd feléjük, hogy valamire készülsz (a hátrafelé tekingető kerékpáros például biztosan készül valamire), továbbá irányváltoztatáskor mindig használj karjelzést.

Az úttesten kijelölt kerékpárút sokszor nem megkönnyíti, hanem éppenséggel megnehezíti a kerékpáros közlekedést. Figyelj a nyíló ajtókra, illetve az egyéb akadályokra, légy körültekintő, és mindig jelezd szándékodat!

Végezetül még egy fontos tanács: közlekedj úgy, mintha láthatatlan lennél! Ez a gyakorlatban egy olyan viselkedésformát feltételez, amely abból indul ki, hogy a közlekedési partnerek alapesetben nem vesznek észre. Ha minden egyes szituációban a lehető legrosszabbra készülsz, akkor talán kissé csökken a haladás hatékonysága, viszont a balesetveszély is kisebb lesz. Amennyiben nem vagy biztos abban, hogy észrevettek-e, inkább mondj le az elsőbbségedről, hiszen ütközés esetén minden bizonnyal Te húzod a rövidebbet: elsőbbsége annak van, akinek megadják!

A BringaMánia KRESZ teszt megoldása és eredménye
A Vuelta Sportiroda a McDonald’s BringaMánia program megbízásából 2011 decemberében felmérést végzett a Facebookon és a bringás közösségekben azzal a céllal, hogy a teszt eredményét felhasználva választ adjon a fontosabb kérdésekre, és egy asztalhoz ültesse a témában illetékes feleket. A teszt 11 kérdésből állt, és közel ezren töltötték ki. Minden kitöltőnek köszönjük a válaszadást. Most megmutatjuk a helyes válaszokat és a kapcsolódó rendelkezéseket, hogy mindenki számára egyértelművé váljanak a kérdéses szabályok.

1. Lakott területen belül kell-e fényvisszaverő ruházatot viselnie a kerékpárosnak?
a.) Nem, mert az csak lakott területen kívül, korlátozott látási viszonyok között kötelező.
b.) Igen, lakott területen belül is minden esetben kötelező.
c.) Nem, mert az csak lakott területen kívül kötelező.
d.) Igen, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között lakott területen belül is kötelező.
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól
Kerékpárok és segédmotoros kerékpárok:
54. §
(6) A kerékpárt éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a külön jogszabályban meghatározott lámpákkal kell kivilágítani és a kerékpárt hajtó személynek – lakott területen kívül – fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.
A helyes válasz: „A”

2. Felnőtt közlekedhet-e járdán kerékpárral?
a.) Igen, ha nincs kerékpárút
b.) Igen, ha 12 év alatti gyermekkel kerékpározik.
c.) Igen, ha az út kerékpáros közlekedésre alkalmatlan vagy ott tilos kerékpározni.
d.) Nem, a járdán csak tolni szabad a kerékpárt
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól
Kerékpárok és segédmotoros kerékpárok:
54. §
(2) Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol a (7) bekezdés a) pontja szerint tilos, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.
(7) Tilos
a) főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni
A helyes válasz: „C”

3. Ha a kerékpáros kijelölt gyalogátkelőhelyen teker át az úttesten, elsőbbsége van-e a járművekkel szemben?
a.) Igen, a zebrán áthaladó kerékpárosnak is elsőbbsége van ugyanúgy, mint a gyalogosoknak.
b.) Lakott területen belül igen. Lakott területen kívül csak akkor, ha tolja a kerékpárt.
c.) Igen, a zebrán átguruló kerékpárosnak elsőbbsége van a többi járműve szemben – a villamos kivételével.
d.) Nem, mert a kerékpár jármű, és a zebra csak a gyalogosok részére biztosít elsőbbséget.
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól
Magatartás a gyalogosokkal szemben:
43. §
(1) Kijelölt gyalogos átkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni.
(4) Kerékpárral
a) lakott területen kívül a főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni, továbbá
b) a kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni nem szabad.
A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva – a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint – kell az úttesten áthaladnia.
Következésképpen járművel egy másik járműnek nem kell elsőbbséget adni (és a kerékpáros jármű, még akkor is, ha a zebrán vagy a járdán halad). Amennyiben a kerékpáros leszáll és tolja onnantól gyalogosnak minősül. A helyes válasz: „D”

4. Kerékpárosnak kötelező-e használnia a közös gyalog- és kerékpárutat?
a.) Igen, minden esetben kötelező használni.
b.) Lakott területen belül nem kötelező.
c.) Éjszaka és korlátozott látási viszonyok között minden esetben. Egyéb esetben az úttesten is lehet kerékpározni.
d.) Nem, ha a gyalogosok forgalma akadályozza a kerékpáros haladását.
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól
Kerékpárok és segédmotoros kerékpárok:
54. §
(11) Ha az út mellett, annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki, a kétkerekű kerékpároknak a kerékpárúton vagy a gyalog- és kerékpárúton kell közlekedni. Ha a lakott területen a nem főútvonalként megjelölt út mellett annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki és az úton kerékpár nyomot (158/k. ábra) is kijelöltek – ha a közúti jelzésekből más nem következik – a kétkerekű kerékpárok az úttesten is
közlekedhetnek.
13.§ (2.) …Ha a gyalog- és kerékpárúton a gyalogosok forgalma a kerékpárosok továbbhaladását akadályozná, a kerékpárosok az úttesten is közlekedhetnek.
A helyes válasz: „D”

5. Kerékpárosnak kötelező-e használnia a kerékpárutat?
a.) Igen, minden esetben kötelező használni.
b.) Lakott területen belül nem kötelező.
c.) Éjszaka és korlátozott látási viszonyok között minden esetben. Egyéb esetben az úttesten is lehet kerékpározni.
d.) Nem, ha a gyalogosok forgalma akadályozza a kerékpáros haladását.
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól
Kerékpárok és segédmotoros kerékpárok:
54. § (11) Ha az út mellett, annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki, a kétkerekű kerékpároknak a kerékpárúton vagy a gyalog- és kerékpárúton kell közlekedni. Ha a lakott területen a nem főútvonalként megjelölt út mellett annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki és az úton kerékpár nyomot (158/k. ábra) is kijelöltek – ha a közúti jelzésekből más nem következik – a kétkerekű kerékpárok az úttesten is közlekedhetnek.
A helyes válasz: „A”

6. Mekkora maximális sebességgel közlekedhet a kerékpáros?
Lakott területen belül közúton: a.) 40 km/h; b.) 50 km/h; c.) 40 km/h; d.) 40 km/h
Kerékpárúton: a.) 30 km/h; b.) 40 km/h; c.) 20 km/h; d.) 20 km/h
Gyalog- és kerékpárúton: a.) 20 km/h; b.) 20 km/h; c.) 10 km/h; d.) 20 km/h
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól:
26. § d) teherszállításra kialakított motoros triciklivel, elromlott járművet vontató gépjárművel, segédmotoros kerékpárral, lakott területen kerékpárral 40 km/óra
da) lakott területen kívül kerékpárral, ha a kerékpárt hajtó kerékpáros fejvédő sisakot visel és utast nem szállít 50 km/óra
db) lakott területen kívül kerékpárral, ha a kerékpárt hajtó kerékpáros fejvédő sisakot nem visel 40 km/óra
d/2. a kerékpárúton közlekedő járművel 30 km/óra
d/3. a gyalog- és kerékpárúton közlekedő járművel 20 km/óra
A helyes válasz: „A”

7. Egyirányú utcába behajthat-e forgalommal szemben a kerékpáros?
a.) Igen, minden esetben.
b.) Igen, ha azonos menetirányban buszsáv is található.
c.) Igen, ha a tiltó tábla alatt „kivéve kerékpár” tábla található.
d.) Nem, egyirányú utcába a forgalommal szemben a kerékpáros sem hajthat be.
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól
17. § (3) Ha az „Egyirányú forgalmú út” jelzőtáblák (104. és 105. ábra) alatt elhelyezett kiegészítő táblán (105/a. ábra) autóbuszt és/vagy kerékpárt mutató ábra jelenik meg:
a) az úttesten kijelölt kerékpársávon, ennek hiányában az úttest jobb széléhez húzódva a kerékpáros,
b) az autóbusz forgalmi sávon a menetrend szerint közlekedő autóbusz,
c) a kerékpáros által is igénybe vehető autóbusz forgalmi sávon – az autóbusz részére kijelölt közlekedési iránnyal megegyezően – a kerékpáros is
a jelzőtáblán megjelölt iránnyal szemben közlekedhet.
A helyes válasz: „C”

8. Kerékpáros közlekedhet-e autóbusz forgalmi sávban?
a.) Igen, a jobbra tartási kötelezettségnek eleget téve.
b.) Igen, ha erre külön tábla engedélyt ad.
c.) Igen, a buszsávon a kerékpárosok és a motorkerékpárosok is közlekedhetnek.
d.) Nem, a buszsávban tilos kerékpározni.
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól
17. § g/3. „Kerékpárosok által is használható autóbusz forgalmi sáv” (117/c. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az autóbusz forgalmi sávon a kerékpárosok közlekedése is megengedett.
Következésképpen az autóbusz forgalmi sávban kerékpározni tilos, kivéve, ha erre a kiegészítő tábla engedélyt ad. A helyes válasz: „B”

9. Szabad-e az erdőben kerékpározni?
a.) Igen szabad, kizárólag a kijelölt gyalog- és erdészeti utakon, az erdő életét, élővilágát nem zavarva.
b.) Nem szabad, kivéve a kijelölt kerékpárutakon.
c.) Igen szabad, az erdészeti aszfalt és földutakon.
d.) Igen szabad, az erdészeti aszfaltozott utakon.
„Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról” szóló, 2009. évi XXXVII. törvény ide vonatkozó tartalma:
91. §  (5) Üdülési, sportolási, illetőleg kirándulási célból – a kijelölt út kivételével – gyalogosan sem vehető igénybe
92. § (1) Az erdőben lovagolni, illetőleg járművel közlekedni csak az arra kijelölt úton szabad.
(3) Az erdészeti hatóság a kijelölést az út műszaki tulajdonságaihoz igazodva egyes járműfajtákra korlátozhatja.
Amint a törvényből kiderül, erdőben kerékpározni csak az arra kijelölt útvonalakon szabad.
Sajnos az ország jelentős részén egyáltalán nincsenek, vagy csak igen csekély hosszban találhatunk igazi hegyikerékpáros turistaútvonalakat, jelentős mértékben az erdészeti mű- és dózer utak kerültek kijelölésre. A hegyikerékpározás egyik lényegi eleme, hogy a természetben szabadon tekerhetünk, ez azonban a hatályos törvények szerint a kijelölt útvonalakon kívül nem engedélyezett – ezt a természet védelméről szóló- és az új erdőtörvény is tartalmazza.
A helyes válasz: „B”

10. Milyen működő féknek kell lennie a kerékpáron?
a.) Két (2) külön kezelhető fék kötelező.
b.) Két (2) külön kezelhető fék kötelező. Fixi (örökhajtós) kerékpárokon elegendő egy első fék.
c.) Legalább egy (1) működő fék kötelező.
d.) A KRESZ nem szabályozza a kerékpárok fékrendszerét.
6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet
A kerékpárra vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek
116. § (1) A kerékpárt fel kell szerelni
b) két, egymástól függetlenül működtethető fékszerkezettel, melyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat
A helyes válasz: „A”

11. Milyen fényforrás szükséges a kerékpárra hátra?
a.) Piros, villogó vagy folyamatos fényt adó lámpa, ami sötétben, tiszta időben legalább 50 méter távolságról látható.
b.) Piros, folyamatos fényt adó lámpa, ami sötétben, tiszta időben legalább 50 méter távolságról látható.
c.) Piros, villogó vagy folyamatos fényt adó lámpa, ami sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható.
d.) Piros, folyamatos fényt adó lámpa, ami sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható.
6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet
A kerékpárra vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek
116. § (1) A kerékpárt fel kell szerelni
e) egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpával
A helyes válasz: „D”

KRESZ teszt eredmények
Az adatokat jelentős, közel 1000 fős minta szolgáltatta. A kérdésekre az utcai felmérés során 100-an, az interneten közel 900-an válaszoltak.
Korosztályos bontás, utcai felmérés: életkor; válaszadók aránya az összes kitöltőhöz képest
0-18; 2%
19-25; 28%
26-35; 40%
36-45; 12%
46 felett; 18%
Korosztályos bontás, Facebook felmérés: életkor; válaszadók aránya az összes kitöltőhöz képest
15 év alatt; 4,17%
0-18; 4,95%
19-25; 18,12%
26-35; 37,81%
36-45; 20,47%
46 felett; 8,08%

1. Lakott területen belül kell-e fényvisszaverő ruházatot viselnie a kerékpárosnak? (utcai felmérés/Facebook felmérés)
helyes: 15%; hibás: 85%
helyes: 34%; hibás: 66%

2. Felnőtt közlekedhet-e járdán kerékpárral? (utcai felmérés/Facebook felmérés)
helyes: 26%; hibás: 74%
helyes: 44%; hibás: 56%

3. Ha a kerékpáros kijelölt gyalogátkelőhelyen teker át az úttesten, elsőbbsége van-e a járművekkel szemben? (utcai felmérés/Facebook felmérés)
helyes: 63%; hibás: 37%
helyes: 76%; hibás: 24%

4. Kerékpárosnak kötelező-e használnia a közös gyalog- és kerékpárutat? (utcai felmérés/Facebook felmérés)
helyes: 23%; hibás: 77%
helyes: 30%; hibás: 70%

5. Kerékpárosnak kötelező-e használnia a kerékpárutat? (utcai felmérés/Facebook felmérés)
helyes: 65%; hibás: 35%
helyes: 77%; hibás: 23%

6. Mekkora maximális sebességgel közlekedhet a kerékpáros? (utcai felmérés/Facebook felmérés)
helyes: 56%; hibás: 44%
helyes: 48%; hibás: 52%

7. Egyirányú utcába behajthat-e forgalommal szemben a kerékpáros? (utcai felmérés/Facebook felmérés)
helyes: 73%; hibás: 27%
helyes: 77%; hibás: 23%

8. Kerékpáros közlekedhet-e autóbusz forgalmi sávban? (utcai felmérés/Facebook felmérés)
helyes: 27%; hibás: 73%
helyes: 41%; hibás: 59%

9. Szabad-e az erdőben kerékpározni? (utcai felmérés/Facebook felmérés)
helyes: 21%; hibás: 79%
helyes: 22%; hibás: 78%

10. Milyen működő féknek kell lennie a kerékpáron? (utcai felmérés/Facebook felmérés)
helyes: 64%; hibás: 36%
helyes: 72%; hibás: 28%

11. Milyen fényforrás szükséges a kerékpárra hátra? (utcai felmérés/Facebook felmérés)
helyes: 16%; hibás: 84%
helyes: 26%; hibás: 74%

Helyes válaszok aránya (utcai felmérés/Facebook felmérés):

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo