fbpx

Amikor megpillantottam a gépet, egyből az egykori Szeszélyes évszakok című kabaréműsor „Tücsök és bogár” rovatának számomra talán a mai napig legnagyobb poénja jutott eszembe: „Apróhirdetés az Expresszben: összecsukható babakocsimat kinyithatóra cserélném!” Na de félre a viccel, ez ugyanis egy nagyon komoly gép… De tényleg!

Nem csak azért, mert néhány próba után bárki könnyedén kinyithatja és össze is csukhatja, de emellett még bringaként is nagyszerűen funkcionál. Noha a kis kerekeket látva eleinte szkeptikus voltam a roggyant pesti utakon történő tekerések mikéntjével kapcsolatban, de mindjárt az elején leszögezném, hogy ez az aggodalmam gyorsan szertefoszlott az első próbakörök során. Nem kíméltem, az tuti. Direkt megkerestem a környék összes kockakövét, beton gyeprácsát, magas járdaszegélyét, és mint egy hülyegyerek oda-vissza cikáztam rajtuk. A felfüggesztés hatékonyan csillapítja a rázkódást, még a meglehetősen kicsi rugóút ellenére is, amit úgy 4 cm körülire saccoltam elöl-hátul. Erre szükség is van, mivel a 18-as kerekek önmagukban nem biztos, hogy túl nagy menetkényelmet nyújtanának.

A paralelogrammás rendszerű villa elsőre túlbonyolítottnak tűnik, de mint kiderült fantasztikus érzékenységgel bír, és az összecsukásnál is szerepet kap. Apropó, ezen a bringán minden konzolnak, idomnak, csavarnak és szögletnek funkciója van, – akad, amelyiknek egyszerre több is. Ennyire tudatosan megépített bringát, eddig aligha láttam. A váz formája sem véletlenül olyan, amilyen. A kis háromszög felső részénél lehet kényelmesen megemelni összecsukásnál, illetve kézben cipelésnél. Még egy példa: az elülső csomagtartó rögzítő csavarjainak meghosszabbított fejei egyben pozícionálják az első kereket összecsukott állapotban. Minden porcikája a végletekig végiggondolt, kitalált, hiszen Németországban tervezték és szerelték. Nem tudom, mennyi ideig tartott mindezt így kitalálni, de így már jobban megértem a kissé borsos árát.

A vázról még pár szó: hőkezelt alu, mely két féloldalas formára alakított darab összehegesztéséből áll. Nagyon szépen és pontosan megmunkált, régen láttam ennyire egyenletes varratokat. A felületkezelésről szintúgy ez mondható el: nagyon igényes és minőségi. A villa szerkezete miatt az első fék bowdenjének vezetése kissé fifikás: Kívül vezetve lemegy a hátulsó száron a legalsó forgáspontig, ott egy szűk fordulóval bemegy az alsó idomba, a papucsnál egy igen szűk fordulóval ismét fölfelé indul, majd a cső hátsó oldalán kilépve alulról csatlakozik a fékhez. Nem egyszerű, de működik.

Igazából ennél a gépnél az alkatrészeket sem igazán érdemes külön tárgyalni, mivel majd mindegyik egyedi, egytől-egyig a gép koncepciójába illeszkednek.

A meghajtás is tartogat érdekes részleteket: egy 56 fogas lánckerékkel szerelt hajtókar figyel a lánc egyik, míg egy speciálisan ilyen összecsukható gépekre tervezett Shimano Capreo váltó és egy 11-30-as lánckeréksor pedig a másik végén. Összesen nyolc sebességfokozat áll rendelkezésünkre, ez így a látszattal ellentétben igen széles áttételskálát eredményez. Egy meredekebb utca sem jelent problémát, viszont nagyon lendületesen is lehet haladni vele, síkon akár állandó 30 km/h-val. Először magam sem értettem, de valószínűleg a kis kerekeknek köszönhető, mivel azokat nagyon könnyű felpörgetni kis tehetetlenségüknek hála, így akár a legnagyobb fokozatban is el lehet vele indulni, és a gép nem igényel a meglévőnél kisebb áttételt felfelé sem. Egy markolatváltó működteti amúgy a rendszert, mely szerintem jó választás, tényleg nagyon intuitívan kezelhető – gondolkozás nélkül használja még a nagyi is. A gépnek létezik egyébként Shimano és Rohloff agyváltós verziója is, aki arra vágyik, az is megtalálja a neki való Birdy-t.

A pedál sem a szokásos „tessék, van hozzá pedál is!” hozzáállásról tanúskodik. Nagyon jól tapadó modell, finom csapágyazással és alu testtel. A megállást is komolyan vették a tervezők, nem aprózták el itt sem, AVID SD-5-ös fékeket találunk hasonló szintű, szintén AVID fékkarokkal.

Az 520 mm széles egyenes kormány egy igen hosszú, de állítható magasságú „kormánycső” (nem is tudom, hogy nevezzem) tetején ül stucni nélkül, ám mivel a csuklópontnál előrefelé megtörik kissé (létezik komfort kialakításban is, ahol hátrébb áll a kormányoszlop), olyan, mintha az egyenes kormánycsövön egy kb. 110 mm-es stucni segítségével rögzítették volna. A keskeny kormány a városi közlekedésben kifejezetten előnyös, a kis kerekek mellett pedig tökéletesen elegendő is. A markolat is a városi rohangálós koncepciónak megfelelő, ergonómikus formájú, kesztyű nélkül is nagyon kényelmes fogás esik rajta.

A nyeregcső sem mindennapi darab a maga 570 mm-es hosszával és brutális átmérőjével. Nyeregnek is olyat választottak, mely a legtöbb ember számára kényelmes. Mindenkinek, aki kipróbálta, nagyon tetszett. Amúgy a gép egyetlen méretben készül, de mind a kormány, mind pedig a nyereg magassága tág határok között állítható, így majd minden ember beállíthatja a neki megfelelő üléspozíciót.

A bringában nagyon tetszett, hogy minden egyes komponense igényes, nincsenek rajta spórolós részletek, filléres lánckeréksor, vagy hasonlók. Ez igaz a kerekekre is: elöl egy 24 furatos Birdy márkanevű, míg hátul egy 32 furatos Shimano Alivio kapaszkodik a 18 colos Alex felnikbe. Az első kereket kevesebb terhelés éri, így ott elég a kevesebb küllő is, azokat is radiálisan fűzték, hogy ezzel is csökkentsék a súlyt. A gumik is igényes darabok: Schwalbe Marathon Racerek fényvisszaverő csíkkal.

Az alapfelszereltségen kívül a bringához rendelhetők még mindenféle finomságok, persze speciálisan ehhez a géphez tervezve. Az általam tesztelt példányt is felszerelték strapabíró rugalmas SKS műanyag sárvédőkkel, nagyon ötletesen a géppel együtt összecsukódó, beépített rögzítő gumiszalaggal ellátott csomagtartóval, rugós kitámasztóval, valamint görgőkkel az összecsukott állapotban való húzáshoz. Ezeken kívül még rendelhető hozzá: alacsonyabb építésű városi csomagtartó, szállítótáska, pumpa, váztáska, Birdy világítás, védőponyva… Nem sorolom fel, számomra megdöbbentő a lista hossza. Ezt még egy autókereskedő sem überelheti…

Számos opcionális lehetőség adódik a színek terén is, a kínálat a krémszíntől egészen a feketéig terjed. Narancs és kék színben szerintem piszkosul dögös a gép. A csillapítás elasztomerei is többféle keménységűek közül választhatók, kinek-kinek az ízlése szerint.

Ejtsünk pár szót a gép igazi erényéről is, koncepciójának sarokkövéről: az összecsukhatóságról! Első nekifutásra bizony origamiztam egy darabig, és nem nagyon akart kibontakozni a honlap képein látható kompakt csomagocska. Nem árt megtekinteni az összecsukás lépéseit demonstráló animációt, mivel a sorrend sem mindegy. Aztán persze bele lehet jönni. Harmadik próbálkozásra már kb. 1 perc volt a köridőm. A képen is látható csomagot a vázon lévő háromszög felső részénél fogva sétáltathatjuk, vagy fent hagyott kormánnyal a csomagtartón és a hátsó sárvédőn lévő csapágyazott görgőkön akár húzhatjuk is magunk után, mint egy bőröndöt. Szerintem, így valamivel könnyebben huny szemet a portás a kerékpár irodába csempészése felett, mintha egy rendes méretű géppel próbálkoznánk, de annyira nem lett kicsi, hogy az elhelyezését gyerekjátéknak merjem titulálni. Inkább a kocsiban, lakásban történő könnyebb elhelyezést szolgálja az összecsukhatóság: repülőn, vonaton, héven, BKV-n is belefér a szabvány csomagméretbe, súlyban és fizikai kiterjedésében is. Léteznek két darabba hajtható- vagy szedhető bringák, vagy az egyik előző számunkban is bemutatott szinte colstok módjára összehajtogatható rollerkerekes apróságok, ezzel a géppel viszont a tervezők az ideális kompromisszumot próbálták elérni a kis méret és a használhatóság között, és ez véleményem szerint sikerült is nekik. A 18-as kerekek még állják a sarat nem teljesen tökéletes útviszonyok között is, ugyanakkor így elég kicsire összecsukható a masina.

A kinyitás egyébként sokkal egyszerűbb, főleg mivel a rögzítő kallantyúk – ahol csak lehet – önzáróak: csak kilendítjük a kereket, és bekattan a helyére. Ez a művelet mindössze 20 másodpercet igényel.

A menettulajdonságokat már itt-ott említettem, de összefoglalva rám rendkívül lelkesítően hatott. A kis kerekek ellenére nem jelent gondot a kockakő és lefelé a járdaszegély sem, köszönhetően a nagyon jól kitalált felfüggesztésnek. A kis kerekek miatt nagyon jól gyorsul a gép, és szintén emiatt a fékek is roppant hatásosak, bár alapvetően az egész gép elég könnyű. Az egész nagyon egyben van. A tervezők kitalálták a koncepciót és nagyon konzekvensen ehhez szedték össze a legmegfelelőbb alkatrészeket és megoldásokat. Az eredmény felülmúlta előzetes várakozásaimat.

Hogy azért valamilyen negatívumot is írjak, meg kell említeni, hogy a kis kerék miatt a hátsó váltó nagyon alacsonyra került, így könnyen odaverhető egy járdaszegélyhez, erre bizony figyelni kell. Ez az egyetlen részlet, amit nem értek. Miért nem a rövidkanalas Capreót választották a géphez? Mivel elől csak egy tányér van, az is bőven elég lett volna, és akkor ez a probléma kevésbé jelentkezne.

A szokásos konklúzió a végére: kinek ajánlom? Olyan embereknek, akik ragaszkodnak az ésszerű városi közlekedési megoldásokhoz, és azt nem egy dugóban ácsorgó, mérget köpködő bádogcsigában vélik megtalálni, hanem egy praktikus, kifejezetten városi rohangálásra specializált, szükség esetén kb. a felére összehajtogatható bringában, amelynek a nyergében még öltönyben sem érzi magát kellemetlenül. Ja, és nem utolsósorban, akik nem sajnálnak közel 350 ezret kicsengetni az alapverziójú gépre, amely összességében csaknem tökéletes. A tökéletességet pedig általában ugye sok pénzért mérik…
[poll id=”33″]
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. márciusi lapszámában.

Forgalmazó: Evobike (www.evobike.hu)
Származási hely: Németország
Ajánlott fogyasztói ár: 345.000 Ft (alapváltozat)
Váz/Villa garancia: 25 év
Alkatrész-garancia: 2 év

Vázanyag: hőkezelt 6061 főháromszög; 7005 hátsó háromszög
Villa: Paralelogrammás rendszerű alu; tekercsrugó + elasztomer
Hátsó rugóstag: elasztomer (cserélhető, többféle keménységű)
Hajtómű: SunRace alu 56 fog, nadrágszárvédővel (mindkét oldalon)
Középcsapágy: THBB-7418; 113 mm; négyszögtengelyes
Lánckeréksor: Shimano CS-HG50; 11-30 fog; 8 seb.
Lánc: KMC-Z
Hátsó váltó: Shimano Capreo
Váltókarok: Shimano Revoshift markolatváltó
Kormány: X-TAS-Y; alu; 520 mm
Kormánycsapágy: DiaCompe Al2
Fékek: Avid SD-5
Fékkarok: Avid FR-5
Első agy: Birdy; 24 furat
Hátsó agy: Shimano FH-MC18; 32 furat
Felnik: Alex DV-15
Külsők: Schwalbe Marathon Racer; 18 x 1,5
Belsők: Schwalbe
Küllők: elől N-spokes; hátul Sapim 2 mm
Markolat: Dual compound anatómikus gumi
Nyereg: Velo
Nyeregcső: 7075 alu; 34,9 mm / 570 mm
Pedál: Wellgo VP-191; alu test; műanyag keret

Geometriai adatok:
Vízszintes felsőcsőhossz: 580 mm
Fejcsőszög: 73,5 fok
Nyeregvázcső-szög: 73,5 fok
Tengelytáv: 998 mm
Láncvillahossz: 425 mm
Középcsapágy-magasság: 298 mm
Kormányszárhossz: 0 mm
Effektív kormányszárhossz: kb. 110 mm (kétféle létezik különböző dőlésszöggel)
Tömeg: 12,9 kg (pedállal, sárvédőkkel, csomagtartóval)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo