fbpx

BH Bikes 2016: álombringák Spanyolországból – videó

A BH Bikes többek között egy koncepciójában előremutató országúti csúcsmodellt állított ki az Eurobike kiállításon, melynek kapcsán szeretnénk bemutatni magát a spanyol márkát is olvasóinknak.

A BH a múlt század elején fegyvergyártással/acélmegmunkálással kezdte működését, majd az első világháborút követően – amikor csökkent a kereslet a fegyverekre – a puskacsövek helyett kerékpárvázak és különböző alkatrészek előállításában kamatoztatta a fémmegmunkálás terén megszerzett tudást. A kerékpárgyártást és a BH Bikes létrejöttét így 1919-re datálhatjuk.

BH stand az Eurobike-on, előtérben a BH Aerolight

BH stand az Eurobike-on, előtérben a BH Aerolight

A bringagyártás tehát évszázados múltra tekint vissza, 1935-ben, majd a következő esztendőben már komoly sportsiker is fűződik a BH Bikes nevéhez, sikerült ugyanis megnyerni a spanyol kerékpáros körversenyt, a Vuelta a Espana-t a belga Gustaaf Deloor révén. A 70-es évektől a BH komoly energiát fektet a fitness-vonal fejlesztésére, zárt téri edzőkerékpárok előállítására, a BH Fitness el is különül a BH Bikes-tól.

A BH színei: kék és sárga

A BH színei: kék és sárga

A versenysportban mérföldkő az 1987-es esztendő, amikor a gyári BH profi kerékpáros csapat Vuelta győzelmet szerez a legendás kolumbiai hagyimenő, Lucho Herrera révén. A 90-es években az acél mellett elkezdődik az alumínium megmunkálás is, egyre könnyebb kerékpárok jönnek ki a gyárból. Természetesen az ezredfordulótól karbonból készülnek a csúcsvázak, a Liberty Seguros csapatában Alberto Contador is BH kerékpárok nyergében kezdi meg tündöklését.

Triatlonosoknak kínálja a BH a 74 és 80 fok között állítható ülőcső-szöget

Triatlonosoknak kínálja a BH a 74 és 80 fok között állítható ülőcső-szöget

2006-tól hivatalos együttműködés kezdődik a tajvani BH-Asia-val, de a BH központja továbbra is Spanyolországban marad. A profi versenysportban a Liberty megszűnése után a francia Ag2R csapatával kötnek szponzori szerződést, akiknek a mezőny egyik legszebb és legkorszerűbb „BH-kék” díszítésű bringáit szállítják, a dicsőséglistán Tour de France-szakaszsikerek is szerepelnek. A BH az elektromos kerékpárok fejlesztésében is úttörő, 2009-ben létrehozzák a BH Emotion részleget, ami mára szintén külön életet él.

A BH Emotion részleg területén számtalan e-rdekesség volt az Eurobike-on

A BH Emotion részleg területén számtalan e-rdekesség volt az Eurobike-on

Kezdjük is bemutatónkat az új zászlóshajóval, a BH G7 Disc-kel, ami egy aerodinamikus tárcsafékes kerékpár. A tárcsafékes országútikat eddig túlnyomórészt a komfort kategóriában volt érdemes keresni, de a BH úgy tűnik elébe megy az elkerülhetetlennek, hiszen nagy valószínűséggel a versenysportban is elterjed majd az alternatív fékrendszer.

A BH G7 tárcsafékes aero kerékpár

A BH G7 tárcsafékes aero kerékpár

A sportolók pedig nyilván nem komfort geometriára vágynak, hanem versenygépre, amivel a lehető leggyorsabbak lehetnek. Ezért is döntöttek úgy a BH-nál, hogy ha már csúcskategóriás tárcsás országúti fejlesztésébe kezdenek, akkor az aerodinamika és a tömeg szempontjából is a lehető legjobb bringa megalkotását tűzik ki célul. Rengeteg munkaóra a tervezőasztalnál és szélcsatornás kísérletek sora után született meg végül a G7, az Eurobike kiállítás egyik sztárja.

A tárcsafék miatt teljesen új vázat terveztek, a G7 nem a G6 továbbfejlesztése

A tárcsafék miatt teljesen új vázat terveztek, a G7 nem a G6 továbbfejlesztése

Hiába tűnik úgy, hogy a váz a G6 aerodinamikus országúti továbbfejlesztése, a hasonló formai megoldásokon kívül teljesen új, hosszú tervezőmunka eredménye, hiszen a tárcsafékek máshogy terhelik meg a vázat, újra kellett gondolni a monocoque vázszerkezetet. Cél volt a minél alacsonyabb tömeg elérése is, de ez semmiképpen nem ment a merevség rovására, hiszen az erős fékhatás csak akkor ér valamit, ha fékezés közben nem keletkeznek zavaró rezonanciák, precíz marad a kormányzás. A G7 Dura Ace Di2-vel, 140 mm-es tárcsákkal, magasfelnis karbonkerekekkel alig lépi túl a 7 kg-ot.

Shimano hidraulikus tárcsafék 140 mm-es tárcsával

Shimano hidraulikus tárcsafék 140 mm-es tárcsával

A kedvező tulajdonságok érdekében Toray T24 és Pitch Fiber karbonszöveteket kombináltak, a kritikus pontokon több réteg alkalmazásával. A merevséget fokozza a túlméretezett homlokcső és középrész (Pressfit 386), valamint a 12 mm-es átmenőtengelyek. Integrált aerodinamikus nyeregszárat alkalmaztak, melyben elhelyezhető az elektromos Dura Ace váltórendszer akkumulátora, a támvilla viszont a menetkomfort érdekében ívelt kialakítású.

hajlított támvillák a komfort jegyében

hajlított támvillák a komfort jegyében

A geometria a BH sloping versenygépei filozófiáját követi, „versenyzésre alkalmas”. Természetesen ha egy cég ennyi energiát öl bele a fejlesztésekbe, egyúttal szélesebb vásárlóközönség részére is fejleszt tárcsafékes országútit, átvéve bizonyos megoldásokat a csúcsmodelltől. A Quartz&Disc széria azonban kényelmesebb geometriájából adódóan sokkal több kerékpáros számára lehet ideális választás, versenyzői ambíciókat nem kergető hobbibringásoknak is.

A BH G6 Aero kerékpár

A BH G6 Aero kerékpár

Nem szabad megfeledkeznünk persze a 2016-os kínálat kapcsán a nem tárcsafékes csúcsmodellekről, így az aerodinamikus G6-ról sem. A kedvező légellenállású váz integrált aero-nyeregszárral mindössze 860 grammot nyom M-es méretben, és még nem feltétlenül súlyrekorder kiegészítőkkel, felszereltséggel – Ultegra Di2-vel, Aero-kerekekkel – is megáll 6,8 kg-nál, igaz, pedál nélkül.

Előtérben a BH

Előtérben a BH Ultralight EVO

Ha valaki igazán könnyű országútit szeretne, akkor válassza a BH Ultralight EVO-t, melynek váza mindössze 700 gramm (M-es méret) és SRAM Red felszereltséggel 6 kg az össztömeg.

A triatlon csúcsmodell, a BH A

A triatlon csúcsmodell, a BH Aerolight

Időfutam/triatlon szegmensben is kimondottan erős a BH Bikes, gyári triatlonos csapatot is szponzorál. A triatlon-kínálatban a csúcsot az Aerolight modell képviseli, ami időfutam és triatlon felhasználáshoz is adaptálható, a képzeletbeli ülőcsőszög 74 és 80 fok között változtatható, a stucni négy különböző pozíciót tesz lehetővé.

támvillába simuló V-fék a BH Aerolight-on

támvillába simuló V-fék a BH Aerolight-on

Az Aero RC a kedvezőbb árú verzió, de a 74 és 80 fok között variálható ülőcsőszögről annak a triatlonosnak/kronómenőnek sem kell lemondani, akinek ez a kerékpár fér bele a büdzsébe. A vázba integrált V-fékek és a váz síkjába illeszkedő állítható kormányszár azonban az Aerolight sajátja.

BH Aero RC

BH Aero RC

Mountain bike és e-bike vonalon is igen erős a BH, előbbi szemléltetésére álljon itt egy versenyzésre tuningolt enduró versenygép, a karbon Lynx 27,5-es változata (mert egyébként 29”-es kerekekkel is kapható).

A BH Lynx karbon enduró

A BH Lynx karbon enduró

A további e-bike és MTB kínálatot az alábbi videón keresztül tekinthetjük meg:

További információk BH kerékpárokról a következő linkre kattintva találhatók: http://bhbikes.hu/

Az elektromos részleg megtekintéséhez pedig kattints ide: http://ebikeshop.hu/bh

(x)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo