fbpx

Basso, Cunego és Pozzato sem szerepel Bettini listáján

Az olasz válogatott szövetségi kapitánya, Paolo Bettini nem a múltban elért eredményekre alapozott és nem is a régi barátok, harcostársak közül válogatta össze azt a 18 nevet, akik közül kilencen szerepelhetnek majd a hazai rendezésű, firenzei világbajnokság országúti mezőnyversenyén…

Bettini versenyzőként Salzburgban (2006) és Stuttgartban (2007) világbajnoki duplázó volt (Fotó: Takács Tamás)

Bettini versenyzőként Salzburgban (2006) és Stuttgartban (2007) világbajnoki duplázó volt (Fotó: Takács Tamás)

Az olaszoknak nagyon fontos az idei vb, ráadásul a kimondottan nehéz emelkedőt tartalmazó pálya miatt a szeptember 29-én sorra kerülő országúti mezőnyversenyt a szokásosnál is nagyobb érdeklődéssel várják szerte a világon (így Magyarországon is, hiszen időközbe biztossá vált, hogy indíthatunk versenyzőt a mezőnyversenyen, s így az időfutamon is).

A Gazzetta dello Sportban tett nyilatkozata szerint Bettini első számú embere a Giro-győztes Vincenzo Nibali, akinek aktuális – Lengyel Körversenyen mutatott – formája miatt nem aggódik:

„Egyáltalán nem aggódom, még két hónap van hátra a vb-ig, pont akkor aggódnék, ha már most a legjobbakkal hajtana, mert akkor könnyen előfordulhatna, hogy a világbajnokságra esne vissza.”

Bettini ugyanakkor kinyilvánította azt is, hogy nem elég valakinek a neve és a múltja, hogy felkerüljön arra a 18 fős listára, akik közül kiválasztja majd a 9 bringást, akik rajthoz állhatnak, így a nagyok közül Filippo Pozzato, Damiano Cunego és Ivan Basso sem szerepel a kapitány előzetes keretében.

„Már régebben mondtam Pozzatónak, hogy győzelmeket kell szereznie ahhoz, hogy mehessen, nem elegendőek a jó helyezések. Még mindig nem ébredt fel a „hibernációból”, pedig tennie kéne valamit, ha versenyezni akar a vb-n. Ugyanezt mondtam Cunegónak és Bassónak is, ők sincsenek még rajta a 18 fős előzetes listán. Ha indulni akarnak Firenzében, fel kell mutatni valamit, én a legerősebbeket viszem majd, tekintet nélkül a nevekre.”

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo