fbpx

Author Ronin kerékpárteszt: csodabringa a csehektől a magyaroknak

Már a szemöldökünk sem húzzuk fel, amikor kerékpártesztekhez jönnek a magas árat firtató megjegyzések… A jó kerékpár, mint sporteszköz, újonnan nem olcsó. Mégis akadhat kivétel: az Author Ronin elképesztően jó áron egy elképesztően sok célra használható bringa. Le voltunk nyűgözve…

Author Ronin kerékpárteszt

Author Ronin kerékpárteszt

Az általunk is tesztelt nem klasszikus országúti versenykerékpárok egyik legjellemzőbb hibája talán az, hogy kicsit mégis megpróbálnak hasonlítani a klasszikus országúti versenykerékpárokra. Az Author Ronin nem akar olyannak látszani, mintha… Ahogy a nevéből is kiolvasható – Ronin – a maga útját járja.

author_ronin_kerekparteszt_001

A Ronin kifejezés pontosan „elsodort embert” jelent, utalva arra, hogy a kitaszított szamurájt elsodorták az élet hullámai. Egy szamuráj négyféleképpen válhatott róninná: a szamuráj hűbérura meghalt, vagy klánja megsemmisült; hűbérura elbocsátotta szolgálatából; engedély nélkül elhagyta a szolgálati helyét, vagy rónin fiaként róninnak született.

author_ronin_kerekparteszt_021

A cseh Author kerékpárgyár palettáján a Ronin az „Adventure” kategóriát képviseli, ami találó megnevezés. Jóval több egy szokványos gravel bike-nál, hiszen itt nem csak ballonosabb, dózerutakra is ideális gumival és néhány komfort-megoldással találkozunk, hanem a vázat úgy tervezték, hogy komoly túra kiegészítőket is felszerelhessünk.

author_ronin_kerekparteszt_003

A triplán húzott CrMo csövekből épített acélváz kategóriájában könnyű, de a szintén cromoly villával együtt számolva a tömegadatot tekintve nem vetélkedhet egy karbon vázas, karbon villás országúti tömegével, itt akár több mint egy kg-t is felróhatnak a gramm-mániások a negatív oldalra. Akik azonban kevésbé veszik „súlyosan” a bringázást, inkább csak előnyét érezhetik majd ennek a CrMo-CrMo kombónak.

author_ronin_kerekparteszt_018

Az acél váz ugyanis kényelmes, élmény hajtani, összhangban működik a hasonló anyagból készült villával. Láthatóan nem egy talján manufaktúra termékével van dolgunk, mégis igényes a kidolgozás, a hegesztések egyenletesek, minőségi, ízléses papucsok, jó minőségű arany festés, mi kell még? A kábelek vezetését talán megoldhatták volna szebben, de ne legyünk telhetetlenek.

author_ronin_kerekparteszt_005

Az extravagáns Ronin design miatt hajalmos az ember elfelejteni, hogy – az árkategória alapján is – egy sokrétűen használható „igáslóval” van dolgunk, egy ilyen bringa tulajdonosa büszke lesz a paripájára. Pedig a – jó értelemben vett – igásló jellegzetességek adottak: sárvédőt és bármilyen csomagtartót (előre is) felszerelhetünk a kerékpárra.

author_ronin_kerekparteszt_009

Az acélnak abban is rejlik az előnye, hogy ha felerősítjük a túratáskák elhelyezéséhez szükséges szerelékeket, ezt számtalanszor megtehetjük, kisebb eséllyel nyalódik majd el a menet, mint mondjuk egy alumínium vázban. (A karbont pedig ne is említsük ebből a szempontból.) A legkomolyabb túrázók, világutazók azért is szeretik az acélt, mert a világ bármely táján találnak egy műhelyt, ahol segítenek a javításban, ha nagy gond van.

author_ronin_kerekparteszt_006

A menettulajdonságok szempontjából sem hasonlítható semmi máshoz egy acélváz, hiszen kényelmes, anyagából adódóan jó a csillapítása, rossz utakon teljesen más egy alumíniumhoz, de még egy komfortra optimalizált karbonhoz képest is. A klasszikus acél vázakra épített cyclocross/gravel bike-ok azonban általában drágák, de szerencsére az Author megpróbálta féken tartani a költségeket.

author_ronin_kerekparteszt_007

Vannak persze jó egyenes kormányos túragépek, de a koskormány, az országúti pozíció sportos használatot, hosszú távok leküzdését is elősegíti, hiszen váltogathatjuk kezünk helyzetét a kormányon, aminek következményeként a karunkat, vállunkat, hátunkat, derekunkat is máshogy veszi igénybe a bringázás. Aki leküzdött már hosszú távokat ilyen és olyan bringa nyergében is, tudja, hogy az országúti kormánynak ez az egyik legfőbb előnye.

author_ronin_kerekparteszt_017

Érdekesség, hogy a Ronin az a „csodabringa”, ami terepen is kimondottan erős. Az acélváz kedvező – komfortos – jellege itt is érvényesül, a TRP mechanikus tárcsafékek gondoskodnak a biztonságos kezelhetőségről, a gumik pedig kimondottan ballonosak, a 42 mm-es Continental Speedride-dal már enyhén köves terepen is elboldogulunk, nem csak sima dózerutakon.

author_ronin_kerekparteszt_015

Ami lenyűgöző volt, hogy – bár még egy komoly mountain bike-hoz képest sem könnyű a Ronin – a geometriának, az országúti kormánynak köszönhetően rendkívül fürge terepen, és a 42-es gumival kisebb eséllyel kapunk felütéses defekteket, mint egy cyclocross bringa nyergében, amit szabályosan csak 33 mm-es külsővel szerelnek gyárilag.

author_ronin_kerekparteszt_004

Lassan elérkezünk az Author Ronin kevésbé látványos erősségéhez, a Shimano Tiagra szetthez. Az új 2016-os Tiagrát külön tesztben taglaljuk majd, ezért nem duplikálnám itt a tapasztalatokat, röviden elég annyit mondani, hogy akit nem zavar a csúcs szettekhez képest nagyobb tömeg és megelégszik 11 helyett a 10 fokozattal hátul, az ne is gondolkodjon másban.

author_ronin_kerekparteszt_010

A váltás minősége tökéletes, nehéz megkülönböztetni egy Ultegrától, a design messziről – de még közelebbről is – összekeverhető ugyancsak az Ultegrával, tartósságban pedig biztos vagyok benne, hogy nem múlja alul. A Campagnolo hasonló áron kínált alkatrészeivel pedig minőségét tekintve össze sem lehet hasonlítani, annyival jobb. Egyszerűen eljutottunk oda, hogy egy Tiagrás bringa tökéletesen ki tud szolgálni egy országúti bringást, amennyiben nincsenek luxusigényei.

author_ronin_kerekparteszt_008

A tárcsafékekről is érdemes szólni, ezek főleg terepen jönnek jól, valamint a túrázóknak nedves időben hosszú lejtőkön, felmálházott bringa esetén. A TRP Spyre a már próbált mechanikus tárcsafékek közül a jobbak közé tartozik, fékerőben elmarad az Avid BB7-től, de mást nem tudnék említeni, amire elcserélném, beleértve a Shimano modelljét is. A modulációja kiváló, a tárcsák minőségének, a tartósság ellenőrzéséhez rövid volt a teszt, ez idő alatt semmi gondunk nem akadt.

author_ronin_kerekparteszt_016

A tárcsás kerekek a Jalco DRX felnikkel és a ballonos gumikkal szinte egy mountain bike robusztusságát biztosítják, mondjuk gyorsításkor azért ez kicsit hátrány. Ok, ahogy már írtam is, mindent egybevéve – főleg túrakerékpárokhoz vagy montikhoz képest – fürge jószág a Ronin, azért kell hozzá erő, hogy kihozzuk belőle ezt a fürgeséget. És aszfaltozott emelkedőn egy kigyorsításnál ezzel szembesülnünk is kell.

author_ronin_kerekparteszt_022

Összességében oda jutunk vissza, ahogy maga a gyártó is kategorizálja a Ronint: Adventure Bike. Nekem sincs jobb ötletem, kalandozásokra csábít, bárhol, bármilyen távon, bármikor. Lehet használni országúti sportolástól kezdve könnyed terepezésen át túrázáson át akár még munkába járáshoz, közlekedéshez is. Ráadásul az Author mindezt egy alsó középkategóriás aluvázas országúti árért, 334 900 Ft-ért kínálja. Mondja valaki, hogy nem a legjobb vétel…

Infobox:

Forgalmazó: BikePlus.hu
Elérhetőség: (link) http://www.bikeplus.hu/ronin_adventure_kerekpar_narancs_author_30770
Származási hely: Taiwan
Vázgarancia: 2 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Ajánlott fogyasztói ár:  334.990,- Ft

Műszaki adatok: 

MÉRET: 480, 500, 520, 540, 560, 580 mm
VÁZ: triple butted cromoly
ELSŐ VILLA: cromoly
KORMÁNYCSAPÁGY: PRESTINE 1-1/8″
HAJTÓMŰ: SHIMANO Tiagra Compact 50-34, 170 / 172.5 / 175 mm
KÖZÉPCSAPÁGY: SHIMANO Tiagra
ELSŐ VÁLTÓ: SHIMANO Tiagra (28.6)
HÁTSÓ VÁLTÓ: SHIMANO Tiagra
VÁLTÓKAR: SHIMANO Tiagra (20)
FOGASKERÉKSOR: SHIMANO HG500-10 11-34 (10)
LÁNC: KMC X10
AGY: QUANDO Road Disc 32
FÉK: TRP Spyre mechanikus tárcsafék (160 mm)
FÉKKAR: SHIMANO Tiagra
ABRONCS: JALCO DRX 27
KÜLLŐ: black rozsdamentes acél 1.8 mm
GUMIK: CONTINENTAL Speed Ride 700 x 42c
KORMÁNY: AUTHOR 460 / 480 mm
STUCNI: AUTHOR
NYEREGCSŐ: AUTHOR (27.2)
NYEREGCSŐ BILINCS: AUTHOR (28.6)
NYEREG: AUTHOR Patriot
SÚLY (mért adat): 12,06 kg / 56 cm

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo