fbpx

Astana-henger a Vuelta királyetapján, Froome bukott

Nem csak az első két helyet szerezte meg az Astana Team a Vuelta a Espana királyetapján, hanem az összetett éllovasnak járó piros trikót is.

Az andorrai 11. szakaszon 138 kilométeren belül öt nagy és egy kisebb hegy várta a mezőnyt, közel 5000 méter szintkülönbséggel, ami elképesztően nehéz domborzat, gyakorlatilag nemhogy folyamatos hegy- és lejtmenetet jelent, hanem folyamatos meredek hegymenetet és lejtmenetet.

a mai szakasz szintrajza

a mai szakasz szintrajza

A szakasz Chris Froome (Team Sky) bukásával kezdődött, és a Tour de France címvédője láthatóan nem 100%-os állapotban folytatta a versenyt. Már az is nehézséget okozott, hogy csapattársai segítségével felérjen a mezőnyre, a kiemelt kategóriás emelkedőn azonban – már több mint 40 kilométerre a céltól – újra leszakadt és innen közel 9 perc hátrányt kapott a célig. Nagyon rossz bőrben szállt le a bringáról, de úgy néz ki, folytatni szeretné a Vueltát, ezért ment végig.

A táv elején egy viszonylag nagy, 20 fős szökevénycsoport verbuválódott, de nagyon komoly előnyt nem sikerült kiharcolniuk, és a hegyeken fogyott is a létszám. Az utolsó – első kategóriás – meredek hegyet már csak Mikel Landa (Astana), Romain Sicard (Europcar), Ian Boswell (Team Sky), Pawel Poljanski (Saxo-Tinkoff) és Nelson Oliveira kezdték együtt. Hamar kiderült, hogy közülük a 25 éves Landa a legerősebb és meg sem állt a szakaszsikerig, annyira jól sikerült tartalékolnia, hogy sokáig őrizte 2 perc körüli előnyét az esélyesek csoportjával szemben, csak az utolsó pár kilométeren veszített belőle látványosan.

Mikel Landa (Fotó: Astana Team)

Mikel Landa (Fotó: Astana Team)

Eközben az utolsó három hegyen az Astana Team vezetett a főmezőny elején, Dario Cataldo kemény tempójából szakadt le Froome is, és a mindent eldöntő hegyi befutóra mindenki “megdolgozva” érkezett. Fabio Aru (Astana) első támadására gyakorlatilag teljesen szétszakadtak az esélyesek, a Touron az összetett dobogóért küzdők – Quintana és Valverde – látványosan megadták magukat, de bajba került a piros trikós Tom Dumoulin (Giant-Alpecin) és a korábbi összetett éllovas Esteban Chavez (Orica-GreenEdge) is.

Aruval egy ideig a két Katyusa-menő, Joaquim Rodriguez és Dani Moreno tartotta a lépést, majd a fiatal olasz őket is leszakította, Rodrigueznek szerencséje volt, hogy a ma erősebb Moreno rengeteget segített, hogy minimalizálja hátrányát. Aru tudott szerezni annyi előnyt, hogy átvegye a vezetést az összetettben Dumoulintól, de a holland – meg kell hagyni – okosan versenyzett, saját tempót választva nem kapott nagyon komoly hátrányt, ismerve az időfutamon várható teljesítményét, lőtávolon belül maradt. Kettőjük közé Rodriguez ékelődött be.

Vuelta a Espana 11. szakasz top20:

1 Mikel Landa Meana (Spa) Astana Pro Team 4:34:54
2 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:01:22
3 Ian Boswell (USA) Team Sky 0:01:40
4 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Team Katusha 0:01:57
5 Joaquim Rodriguez (Spa) Team Katusha 0:01:59
6 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:02:10
7 Mikel Nieve (Spa) Team Sky
8 Esteban Chaves (Col) Orica GreenEdge 0:02:59
9 Tom Dumoulin (Ned) Team Giant-Alpecin
10 Diego Rosa (Ita) Astana Pro Team 0:03:02
11 Nelson Oliveira (Por) Lampre-Merida 0:03:04
12 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team
13 Rodolfo Torres (Col) Colombia 0:04:19
14 Nairo Quintana (Col) Movistar Team
15 Joseph Lloyd Dombrowski (USA) Cannondale-Garmin Pro Cycling Team
16 Darwin Atapuma Hurtado (Col) BMC Racing Team
17 Louis Meintjes (RSA) MTN – Qhubeka
18 Romain Sicard (Fra) Team Europcar 0:04:25
19 Fabrice Jeandesboz (Fra) Team Europcar 0:04:32
20 Gianluca Brambilla (Ita) Etixx – Quick-Step 0:05:25

Az összetett élmezőnye:

1 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 43:12:19
2 Joaquim Rodriguez (Spa) Team Katusha 0:00:27
3 Tom Dumoulin (Ned) Team Giant-Alpecin 0:00:30
4 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:01:28
5 Esteban Chaves (Col) Orica GreenEdge 0:01:29
6 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:01:52
7 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Team Katusha 0:01:54
8 Mikel Nieve (Spa) Team Sky 0:01:58
9 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:03:07
10 Louis Meintjes (RSA) MTN – Qhubeka 0:04:15
11 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:05:19
12 Romain Sicard (Fra) Team Europcar 0:06:41
13 Gianluca Brambilla (Ita) Etixx – Quick-Step 0:06:42
14 Fabrice Jeandesboz (Fra) Team Europcar 0:07:29
15 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:07:30
16 Bart De Clercq (Bel) Lotto Soudal 0:09:50
17 Andre Cardoso (Por) Cannondale-Garmin Pro Cycling Team 0:10:19
18 Stéphane Rossetto (Fra) Cofidis, Solutions Credits 0:10:49
19 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:11:07
20 Kenny Elissonde (Fra) FDJ.fr 0:11:34

Vuelta rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/vuelta-a-espagna_2015

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo