fbpx

Acor AMP-21001 mini állópumpa

Már ránézésre sem az a gagyi műanyag darab, közelebbről megvizsgálva pedig kifejezetten egy full extrás pumpa képe bontakozik ki előttünk: 6063-as alu dugattyú, kihajtható ergonomikus fogantyú, kihajtható cső, sőt a merev csőből kihúzható flexibilis tömlő. Mindezek felett még nyomásmérő is helyet kapott a szerkezeten, illetve egy szintén kihajtható fém talp a kényelmesebb és hatékonyabb pumpálás érdekében…

Acor AMP-21001 mini állópumpa - szöveg: gg, fotó: Lcs, HBalage

Acor AMP-21001 mini állópumpa - szöveg: gg, fotó: Lcs, HBalage

A pumpafej természetesen rögzíthető a szelepen, és a pumpa is a vázon egy a kulacstartó szemekhez rögzíthető adapterrel, a rögzítést továbbá egy tépőzáras pánt teszi még biztosabbá.

A pumpa maga 178 gramm, papírforma szerint maximálisan 140 psi nyomás érhető el a segítségével, ami azért elég a legtöbb gumihoz, beleértve az országúti kerékpároknál általánosnak tekinthető 23 mm-es külsőket is.

Akkor most következzen a gyakorlat. Tesztünk alanya mind autós, mind pedig presta szeleppel kompatibilis, melyek között a fejben lévő gumigyűrű és egy másik kis alkatrész megfordításával tudunk váltani. Ez meglepően gyorsan és egyszerűen ment, nem kell hosszú percekig mindenféle szerszámmal feszegetni a gumigyűrűt, csak a föld felé tartva nekicsapni a tenyerünknek, és már kint is van. Aztán gyors forgatás, és vissza.

Acor AMP-21001 mini állópumpa

Acor AMP-21001 mini állópumpa

Pumpálás közben stabil a dugattyú, nem nyeklik-nyaklik, Elég lendületesen lehet vele tolni a levegőt a pumpálás elején, és később is lehet vele haladni. Azt, hogy mennyi nyomást lehet egy pumpával maximálisan előállítani, az a dugattyúátmérőtől és a tömítések minőségén kívül függ a pumpa ergonómiájától is: mennyire lehet jól megtartani azt, mennyire esik jó fogás a fogantyún, közben kell-e arra figyelni, nehogy letörjük a szelepet és hasonlók. Nos, a kis kihajtható talp valóban praktikus, a fogantyú viszont inkább kisebb kezűeknek jöhet be, nagyobb nyomásnál már igencsak nyomta kezemet. Próbáltam fogást változtatni rajta, de a kicsi fogantyú erre nem sok lehetőséget ad. Ez viszont inkább csak a nagyobb nyomást igénylő országútisoknál jelentkezhet, 3-4 bar-ig ez elhanyagolható. A megadott maximális 140 psi-s nyomás úgy néz ki, nem csak szépítő adat, hanem reálisan el is érhető. Nekem körülbelül 120 psi-ig kellett fújnom az aszfaltgépem 23 mm szélességű első gumiját (kicsit több, mint 8 bar), amit némi nyögés árán abszolváltam is, és még egy kicsit ment volna tovább is, bár az már aligha lett volna kellemes, de mint mondtam, ennél nagyobb nyomásra nem sok bringásnak van szüksége. A nyomásmérő kicsit szakaszos jelleggel, de követte a nyomás növekedését, és pumpafej rögzítő karja is biztosan tartotta a fejet a szelepen. Egy szó, mint száz, működik a cucc.

Acor AMP-21001 mini állópumpa

Acor AMP-21001 mini állópumpa

Mindezért a sok praktikumért 4.190 Ft-ot kell kiadnunk, ami nem kevés, de figyelembe véve a szolgáltatásokat és a várható tartósságot nem is sok. Érdemes tehát magunknál tartani egy ilyet!

Termékadatok:
Forgalmazó: Mali Kft., www.mali.hu
A termék a gyártó honlapján ide kattintva érhető el.
A termék a forgalmazó honlapján ide kattintva érhető el.
Tömeg: 178 g
Maximális előállítható nyomásérték: 140 psi
Ajánlott fogyasztói ár: 4.190 Ft

Szöveg: gg
Fotó: Lcs, HBalage

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo