A 2000-es szezonra Hamiltont már Dr Ferrari készíti fel, és eredmény nem is várat magára: Armstrong előtt megnyeri a Tour felkészítő versenyét, a Dauphine Liberét…
Tyler Hamilton és Daniel Coyle könyve a profi kerékpársportban folytatott szisztematikus doppingolás eseményeit dolgozza fel 1996-tól 2004-ig. Sorozatunk végigveszi a könyv fontosabb mozzanatait, lehetővé téve, hogy a jelenleg folyó doppingbotrányt, illetve a profi kerékpársport ebből következő átalakulását az olvasó jobban átlássa, megértse. Az előző részben Lance Armstrong megnyeri az első Tour-t a 7-es sorozatból, amelyben oroszlánszerepet kap a magát a végletekig kihajtó U.S. Postal csapat, illetve a Motoros becenevű EPO-szállító. Óriási ünnepség Párizsban, kitörő lelkesedés Amerikában, és innentől ömlik a szponzori pénz a postás csapatba…
A hirtelen megszaladt büdzsé nyomán az egész U.S. Postal brigád Nizzába költözik, ahol Lance már előző évben letelepedett. A hírességek és milliomosok társasága Lance-nek egyre fontosabb, imádja a luxust, a hírnevet, illetve a fontos emberekkel való közvetlen kapcsolatot. Gyűjti is ezeket, mellette mindent, ami ezzel az életstílussal jár. Ráadásul most már Michele Ferrari is mindössze néhány órára lakik a sztárrá avanzsált amerikai bicajosoktól.
Az egyszerű texasi srác nagy jellemváltozáson ment keresztül az első Tour-győzelmet követően: ebben a luxus és a hírességek “begyűjtése” kapta a fő szerepet…
„Sokat tanultam Lance-től, miután feleségemmel Nizzába költöztem, de a legtöbb új ismeret mégis Ferraritól jött, aki kéthetente megjelent nálunk, ahol a rutintesztek és orvosi ellenőrzés mellett részletes oktatásban részesítette a tanítványokat. A kiadott edzési feladatok leginkább a katonai kiképzőtábor élményét nyújtották, borzasztóan keményen dolgoztam, hogy kipipáljam az összest. Addig csak a szokásos intervallumos edzéseket kombináltam a hosszú regeneráló körökkel, minél több kilométert gyűjtve a felkészülés során. Ez gyökeresen megváltozott 2000 tavaszán: innentől watt, pedálfordulat, intenzitászóna, kilojoule, tejsav és természetesen a hematokritszám játszotta a fő szerepet. Hatórányi meghatározott Ferrari-program kétszer annyit vett ki belőlem, mint egy szokásos hatórás edzés. Ehhez tényleg kellett az EPO és a tesztoszteron, nélkülük képtelen lettem volna akár egy hétig követni az edzéstervet.” (pp. 191-192)
A hírességek világa, amely rabul ejtette…
Ferrarit csak a számok érdekelték, kidolgozott egy rendszert, amelyben a végső mutató egy szám volt, amely a testtömegre kivetített teljesítményt mutatta. Aki ebben elérte a 6,7-es értéket, annak volt esélye megnyerni egy háromhetes körversenyt, alatta vállalkozása reménytelen volt. Mivel az EPO-val felturbózott vörösvértest-szám maximum 50 lehetett, a leadott teljesítményt nagyrészt az izomtömeg határozta meg, már csak egyetlen módon lehetett javítani az áhított értéken: a testsúlyból, azaz a testzsír-százalékból kellett faragni.
Vizsgálat vizsgálat hátán, Ferrari kezelése alatt a mérőszámok hatéroztak meg mindent…
„Akkor számunkra úgy tűnt, hogy Ferrari doktor döntően kiképzőtisztünk és dietetikusunk, lévén egymás után kaptuk a szadistábbnál szadistább programokat, illetve a grammra pontos étrendet, amit szigorúan követni kellett. De mint minden másban, Ferrarinak ebben is igaza volt: alig két hónap alatt 10%-os teljesítményjavulást értem el, messze felülmúlva azt, amire addig valaha képes voltam.”
A pontos számadatok:
március 30.: 63,5 kg; testzsír: 5,9%; Watt: 371; Watt/kg: 5,84; hematokrit: 43; Madone hegyi időfutam: 36,03 perc
május 31.: 60,8 kg; testzsír: 3,8%; Watt: 392; Watt/kg: 6,45; hematokrit: 50; Madone hegyi időfutam: 32,32 perc. (pp. 195-198)
Zárójelben: volt-e esélye valakinek az ezredfordulón, hogy EPO és más segédeszközök nélkül nyerjen profi kerékpárversenyt? – tehetnénk fel a kérdést. Hamilton szerint egynapost vagy maximum egyhetest elméletileg igen, háromhetest viszont semmiképpen sem, mivel a szervezet a második hét után törvényszerűen legyengül, a teljesítmény pedig drasztikusan csökken. A hematokritszint 40-es értékről akár 35 alá süllyedhet a 3. héten, amely a már említett varázsmutatót borzasztóan lerontja. Az EPO nem annyira felturbóz egy ilyen nagy erőpórba estén, hanem segít csökkenteni a törvényszerű teljesítményromlást.
Csak Hamilton volt képes úgy végigcsinálni Ferrari edzéseit, mint Armstrong, és 2000-ben egyértelműen ők ketten magasodtak ki a csapatból…
Az EPO-beszerzés Hamilton számára továbbra is a megszokott módon történt: titkos telefonok, hamis receptek, utazgatás Valenciába. A beszerzett szereket Tyler nagyon óvatosan tárolta, nem úgy, mint Lance, aki egyszerűen dobozostúl tette be a hűtőbe a tej és a dzsem mellé: „Nem szerettem, hogy az AMGEN- vagy EPREX-felratú dobozok ott állnak a hűtőben. Paranoiásnak tűnik, de én a dobozt beáztattam, majd összegyúrtam és úgy dobtam a WC-be, az EPO-ampullákról is leáztattam a feliratot, majd azokat alufóliába becsomagolva tároltam a hűtőben, mintha maradék étel lenne. Ki akarna kinyitni valami kajamaradékot más hűtőjében? – vélekedtem. […] Az ampullákat pedig használat után kimostam, majd konyhai papírtörlőbe csomagolva kalapáccsal összezúztam, és így dobtam ki.” (p. 204)
Mindenki a Dauphine Liberét várta, amely megmutatja, hogy ki milyen formában van a Tour előestélyén…
Na, és mi lett volna, ha váratlanul felbukkan egy doppingellenőr, amikor a szervezetben valamely szer még kimutatható?
„Haven sokat segített a leleplezés megelőzésében, és azt hiszem ez minden párkapcsolatban élő U.S. Postal csapattárs esetében így volt. […] Utáltunk a doppingról beszélni, de félszavakból is értettük egymást. Ez egy játszma volt az ellenőrökkel, amelyben mi ketten egy csapatot alkottunk. […] A stratégia az volt, hogy ha valaki váratlanul becsenget, rám néz, hogy beengedheti-e az illetőt, azaz tiszta vagyok-e. Ezt a naponta mért hematokrit-szintből, az EPO vagy a tesztoszteron kitisztulási idejéből majdnem teljes biztonsággal tudni lehetett. Volt olyan, hogy pont a konyhában álltunk, amikor csengettek, én megráztam a fejem, és egyszerre vetettük magunkat a padlóra, hogy az ablakon bekukkantva se lássanak meg.” (pp. 208-210)
2000 júniusára Hamilton elmondása szerint már nem volt olyan összekovácsolt és egységes az U.S. Postal csapat, mint a 99-es Tour során vagy közvetlen utána. Lance fejébe szállt a dicsőség, nem csak parancsolgatott, de lekezelően viselkedett azok iránt, akinek sikerét köszönhette. Armstrong szavát megkérdőjelezni főbenjáró bűn volt, de még viccelődni sem szabadott kárára: végérvényesen feketelistára került a delikvens. Így járt Jonathan Vaughters, aki még a 2000-es Tour előtt a Cofidis-hez igazolt: bűne, hogy megkérdőjelezte a folyamatos doppingolás szükségességét, Ferrari doktor utasításait. Hamiltonnak pedig mástól is tartania kellett: a kiváló eredményei, amelyeket Ferrari tesztjei kimutattak, potenciális riválissá emelték Lance szemében, és sok esetben e szerint kezelte az egykori közeli barátot, megszemélyesített lelkiismeretét:
A rettegett hegycsúcs, a holdbéli táj: itt a Simpson emlékműnél robbantott Hamilton…
„A 2000-es Dauphine Liberén kirobbanó erőben voltam, végre Ferrari is elégedett volt teljesítménymutatóimmal. A Mont Ventoux szakasz következett, amely jól mutatja, hogy a versenyző mire lesz képes a Tour hasonló nehézségű kaptatóin. A szakasz előtt Lance-en volt az összetett vezetőnek járó sárga mez, és majdnem biztos volt, hogy ezt meg tudja őrizni riválisaival szemben. A csapatstratégia szerint nekem kellett minden támadásra mozdulni, semlegesítve azokat, majd Lance kisebb energiaráfordítással felzárkózik az élen haladókhoz. […] Félúton a Ventoux-csúcsra Haimar Zubeldia és Alex Zülle robbantott, én azonnal reagáltam, onnantól hármasban haladtunk, én szorosan a két szökevény mögött. Vártam Lance-et. Vártam.
Tovább vártam, majd helyette Johan Bruyneel autója ért mögém, aki kiordított: ’Tyler, Lance nem jön, tiéd a pálya!’ A Simpson emlékműnél, másfél kilométerrel a cél előtt támadtam meg Züllééket, minden erőmet mozgósítottam, és többé már nem is néztem hátra. Az extázisban kiabáló tömeg között önkívületben tekertem, leginkább csak arra emlékszem, hogy a célban a csapatmasszőr elkap, majd a buszhoz tol. Utána tudtam csak meg, hogy mennyi előnnyel nyertem meg a szakaszt, és mennyit vertem Lance-re: akaratom ellenére átvettem a sárga mezt.[…] Lance belépett a buszba, egy pillantást vetett rám, de nem szólt semmit. Johan se jött oda hozzám, helyette Lance vállára tette kezét, és valamit a fülébe súgott.” (pp. 216-218)
Hamilton győzelme után a baráti viszony fagyossá vált…
Magyarul is olvasható…
Miután Hamilton megnyerte az összetettet a Dauphine Liberén, Lance és Johan odament hozzá, de nem mondtak semmit a történtekről, csak közölték, hogy két nap múlva Valenciába megy, ahol leveszik a vérét egy későbbi transzfúzióhoz. Furcsa, mivel a Dauphine Liberét olyan nagy versenyzők nyerték, mint Eddy Merckx, Greg LeMond, Bernard Hinault, illetve Miguel Indurain… És még egy további furcsaság: talán az olvasónak is feltűnt, hogy hivatalosan Lance Armstrong edzője egy bizonyos Chris Carmichael, aki a világszerte ismert Carmichael-féle edzésprogramot kínálja amatőr versenyzőknek az interneten, illetve több népszerű edzéssel foglalkozó könyv szerzője. Ha mindig csak Michele Ferrarit emlegetjük a felkészülés során, akkor ki volt valójában Armstrong trénere? Úgy tűnik, hogy Carmichaelnek nem sok köze volt a 7 Tour-győzelem elérésében, azon kívül, hogy Lance-szel a mai napig üzlettársak a Carmichael-edzésprogramot árusító vállalkozásban, azaz pénzzel segítette a felkészülést… amit aztán Ferrarinak fizetett ki a valódi edzői munkáért cserében.
Lance a mai napig társtulajdonosa a világhíres Carmichael edzésmódszernek…
Folytatjuk, az első rész itt olvasható, a második rész, a harmadik rész, a negyedik rész, az ötödik rész…
Forrás: Tyler Hamilton, Daniel Coyle – The Secret Race, Ebook edition, Mobi-formátum
Képanyag: archív
Hozzászólások
értem én, hogy pár éve megvettétek a trek-et és nehéz feldolgozni, hogy a törpe tekszaszi nem legenda, csak egy átlagos kis csóri tizedrangú, közepes képességű megélhetési sportolócska, de ne írogassatok már faszságokat az egyenlő feltételekről bazz. könyvet elolvasni, felfogni és utána csendben leszedni a sárga kis bóvli karperecet, valamint nem elmondani senkinek, hogy titeket is átkúrt.
Kisebbrendűségi komplexust itt nem tudnak gyógyítani…..
Jó olvasást Neked is!
http://www.origo.hu/sport/20121130-visszavonult-sprtolok-mondjak-el-hogy-mennyire-artalmas-az-elsport.html
Aki vét a szabályok ellen, annak büntetés jár.
Lance Forever !
A tök*m ki van már ezzel a dopping történettel. Számomra akkor is hősök maradnak egytől egyig.
én csak annyit szeretnék ehhez hozzá fűzni hogy december hatodikán lesz Albeto Contador 30-éves és kívánok neki sok boldogságot és további sikereket!!! a texasiról meg csak annyit hogy utálta M.P-t azaz a KALÓZT ez mindent elárul!!
van egy mondás az autósportban: 200 felett nincsenek barátok :D
és akkor a két gladiátorra visszatérve http://www.youtube.com/watch?v=6q38Gyjv4EE
több inspirációt ad egy holnapi hosszú bringázáshoz, mint ez a “kiváló” könyv…
Köszönöm a linket!Ezt még talán élő közvetítésben sem láttam.Holnap(ma) bármi legyen tekerek is egyet a TISZTELETÜKRE.Mert ez nincs az emberekben.Tisztelet.Én Amstrongot és Ullrichot sem szerettem mikor az élvonalban voltak,de tiszteltem az eredményeiket.(Ulrich Amstronggal szembeni nyilatkozatát pedig márványba faragnám,aranyba önteném és azt is mikor megvárta és ezt később Amstrong is vissza adta)Imádtam ahogyan versenyeztek,korrektül.Ez amit én láttam és elismerek.PAntani,Amstrong,két dudás esete egy csárdában szerintem!Akik meg Rá,Rájuk vallanak…bármelyiket kivinném egy tisztásra “elbeszélgetésre”,pedig közülük olyanok is vannak akiket jobban szerettem,akkoriban,tiszteltem,mert(lehet én vagyok a hülye) a vízhordókat “többre” becsültem!
Reakciót,választ nem várok,ha nem érted amit írttam szívesen elmagyarázom.
Jó tekerést és hátszelet!
csak egy apró reakció: Hamilton azt írja a könyvben, hogy amikor Armstrong bukott, mindenki lassított, ám Ullrich tartotta a tempóját. amikor ezt Hamilton észrevette, utánament és rászólt, hogy lassítson. a szakasz után megköszönte Armstrong Hamiltonnak a gesztust.az ilyenek tisztánlátása érdekében is érdemes szerintem elolvasni a könyvet
nekem akkor is az tetszik, hogy ahány helyen olvasol erről, annyiféle a sztori… a legkifinomultabb dopping módszerben az a legjobb, amikor jön az (egyébként természetesen előre tudott) ellenőrzés, és levetjük magunkat a padlóra… pedig Lance a sok pénzével úgyis elintézte volna….
Ja, és Hamiltonról meg a süllyesztőről csak annyit, hogy Ármstrong nélkül szerzett egy második helyet a Giron, Nyert olimpiát, volt amerikai bajnok, meg még néhány neves versenyen első lett. Ez nem éppen Barichello analógia…
Hopsz, felszínes voltam. Kösz a korrigálást!
Azt én is sajnáltam, hogy Pantanival rossz volt a viszonya. Lance úgy emlékszik, hogy Pantani kezdett rá fújni, amikor a Mont Ventoux-on előre engedte úgy, hogy végig Armstrong vezetett. Ez nem tetszett a Kalóznak, azt mondta nincs szüksége ilyen gesztusokra, izomból is képes szakaszt nyerni.
nagyon hiányzik, és tény, hogy 2004-ben amikor a Kalóz elment, én is gyászoltam.
…és ebből az olimpiai érmet -2004- dopping miatt vissza is vonták és a dopping Armstrong nélkül is kísérti.
az Armstronggal kapcsolatos utóbbi cikkekből pont az derül ki, hogy a szisztematikus dopping miatt voltak jobbak a többieknél. kétségtelen, hogy Armstrongnak igen jó képességei voltak, de a hétköznapi ember számára ismeretlen doppingolási módszerek miatt azt hiszem, képtelenség megmondani, hogy ki lenne a legjobb dopping nélkül.
Az EGO szerepéről meg az jut eszembe, hogy a halk szavú, szerény Indurain is tudott 6 tourt nyerni. :)
5-t
azt is figyelembe kell venni , hogy a nagy netes boom már Lance korszakánál jött. Mikor Indurain volt a király akkor még igen híján voltunk a híreknek. Média sem küzdött annyira mint ma. Viszont érdekes , hogy ugye van/volt az 50-es szint a bicósoknál.Tehát hordó számra nem zabálhatta senki.Tehát volt/van egy határ. Na most ha mindenkinek furcsa módon 49.9 -pedig ugye ez az érték ritkán természetes- akkor ez mit s jelent?
Melyik volt a hatodik? :-)
Ha te sem tudod….:)))Akkor a fele sem igaz.:)(vicces bejegyzésnek szántam,ha valaki nem értené)
Én is ötről tudtam,olvastam eddig.
Az az érdekes az egészben, hogy EPO nélkül is teljesen más/új edzésmódszereket talált ki a sokat emlegetett doki.Meg a versenyeket is megreformálta Lance és csapata.valószínűleg dopping nélkül is a többiek fölé emelkedhetett volna a Postal.Csak hát a többi csapat is doppingolt. Vagyis tisztán az új jobb edzésmunka sem lett volna elég a győzelemhez. Viszont minden ujitás a dopping nélkül is megállja a helyét. Mert kemény edzés nélkül itt már önmagában a dopping nem jogosít győzelemre.Szerintem ezért marad Lance sokaknál mindig is a legjobb kerékpáros.Mindenki doppingolt tehát egyenlő esélyekkel indultak.De az edzésmunka, a tehetség, a szervezettség és a legnagyobb ego miatt Ő nyert. Ha megnézzük a legnagyobb kerékpárosokat egyikük sem volt híján az egonak.
Érdemes elolvasni az egész könyvet, jól lett megírva szerintem. Armstrong, mint sportoló még mindig nem megkérdőjelezhető, figyelembe véve, hogy mindenki szisztematikusan doppingolt – ergo ő volt a legerősebb – ám mint ember, számomra annál inkább. Az egész habitusában azt az igazi amerikai viselkedést vélem felfedezni, ami kicsit sem szimpatikus – semmit és senkit nem tisztelve gázolt át az embereken és a szabályokon.
Köszönet a szerkesztőnek, már vártam a folytatást. Én azt nem értem, hogy merte Vaughters-t kitenni a csapatból, miközben mindenki előtt hangoztatja, hogy ő tiszta, a szponzori és reklámszerződéseiben is ez mind kritérium volt. Olyan, hogy betyárbecsület ellenfelek között, olyan nincs. Erre nem lehet karriert alapozni. Ezt a módszert továbbra sem nevezném kifinomultnak.
Tyler kiváló versenyző volt, de ahogy átigazolt a Postaltól, ment a süllyesztőbe. Tipikus Barrichello esete. Neki sem tetszett Sumi mellett sztároskodni, azt hitte több is van benne. Azóta még dobogó közelébe sem ért. Hiába, az emberi büszkeség az egyik legnagyobb ellensége az egónak.
Szia!
A büszkeséggel nincs semmi gond, az EGO az ami veszélyes…országot váltó kajakosunk mondta a minap a belgrádi egyetemen, hogy ő egoista, mint versenyző és ez kell a sikerhez, de a magánéletben meg pont fordítva él… -az a riport is külön misét érne-.
Korábban már beszéltük, hogy a győzelemhez EGO kell, mintegy önmagunk kiterjesztéseként, de a mértéke az nem mindegy, mert magas lóról lehet nagyot esni, az elbizakodottság pedig a túlzott “büszkeség”.
A büszkeség az értékeket képvisel, az EGO viszont felturbózza és eltorzítja azokat és ez után már csak a saját megkérdőjelezhetetlen igazság számít, mai az esetek többségében téves elképzeléseken alapul, mind emberileg mind szakmailag…stb. vagy ezek tetszőleges egyvelegén.
Ami érték az évszázados tapasztalaton alapul, ettől ember az ember alapvetően. A társadalmi értékek pedig változnak így a megítélésük is, pláne ha eltérő az “alma mater”…
…Lance azt tette amit körülötte is tettek, csak profibb szinten, mint ahogy kiderült Hamilton edzésmódszerei a “doktore” módszereihez képest kőkorszakiak voltak. A hematokrit szintje, meg majdhogynem átlag alatti alapból és már már a kórosan alacsony, ahhoz képest, hogy ő egy “profi” sportoló.
A sport az egotól függetlenül -itt nem a vadhajtásokra gondolok- mégis az ember lenyomata, és az veri ki a biztosítékot, ha valaki túl magas lóról beszél…az amerikai mentalitás egyébként sem a szerénység mintaképe, bár vannak üdítő kivételek…
Ezért is írtam korábban, hogy jó lenne egy orvos, egy sportpszichológus véleménye is és itt nem a konkrét esetre gondolok első körben, csak a dolgok tisztázása/tisztánlátása ügyében…
Igen, ez egy hosszú és összetett téma. Anno Fignon-nak is az lett a veszte 89-ben, hogy túlzott önteltséggel gratulált Lemondnak a második helyezéshez-még az utolsó időfutam előtt.
Na ez biztos jöt tett Lemond egójának, mert annyira felbőszítette, hogy semmi sem érdekelte, csakhogy megmutassa, még korai volt a gratuláció. Fignon-nyugodjon békében- nem vett fel sisakot sem, és hosszú haját is a szél lobogtatta. Greg felvette az aero sisakot, ráfeküdt a könyöklőre és szétszaggatta az aszfaltot, nem is nézte, csak az aszfaltbetont. Mekkora dráma volt ez a franciáknak. Pedig akkor Fignonnak drukkoltam (abban az évben ő nyert a Milan sanRemo-t, nem is ismertem más versenyzőt :-)).
Aki nem látta, itt érdemes megnézni. Hatalmas verseny és hatalmas lecke.
A Biblia is azt tanítja, aki magát felmagasztalja, az megaláztatik. Ezt érdemes megszívlelni.
http://www.youtube.com/watch?v=AyvwtOQYQ-E
A futam meg lemaradt:
http://www.youtube.com/watch?v=AyvwtOQYQ-E
Ebből is látszik, hogy a többi csapattárs előtt is megvolt a lehetőség, hogy ugyanazzal a szisztémával készüljenek, de csak ők ketten tudtak ilyen szinten menni mindent alárendelve a sportnak.
Ergo cucc nélkül is ugyanez lett volna, csak kicsit lassabbak szerintem.
Ez pontosan így van!
Ez nem így van, a könyvben azt írja (és talán a korábbi, itt olvasható cikkben is olvasható), hogy transzfúziót csak hárman (Armstrong, Hamilton, Livingstone) kaptak a csapatból. Ergo nem azonos körülmények között készültek a csapattagok.
I am sorry
…hiába kapod vissza a saját felturbózott véred, ha az eleve “gyengébb” mint azoké, akik megvertek:-)
Azaz az arányok kb. maradnak, bármit is tennének a vesztessel az akkor is veszítene.