fbpx
Search results for: párizs-nizza 2014

A hazai srác a Team Sky ellen – Párizs-Nizza 2018 előzetes

A korábbi évekhez képest talán nem annyira impozáns a mostani rajtlista, izgalmakra azonban így is bőven számíthatunk az idei Párizs-Nizza (2018. március 4-11.) nyolc napja során. Az előttünk álló bő egy hétben a megszokott struktúrában követik ...

Egy kis balhéval kezdődik a Párizs-Nizza – előzetes

Március 9-én, vasárnap elrajtol a Párizs-Nizza mezőnye, hogy nyolc nap alatt a hűvösebb tájak felől megérkezzen a napsütésbe, a francia Riviérára. Az itinert végignézve röviden összefoglalhatjuk a várható eseményeket: lesz lehetőségük a ...

Tengertől-tengerig a szigonyért: Tirreno-Adriatico 2014

A világ távol eső pontjain tartott „bemelegítés” után rákapcsol a World Tour mezőnye Európában is. "Az igazi kerékpárverseny Olaszországban van" így harangoztuk be tavaly a Tirreno-Adriatico-t és a verseny a jelek szerint idén is rászolgál erre a ...

FotoTour: 2014 új színei – még több sztárbringa és mezek bemutatója

A profi kerékpársport főszereplőinek megújult szerelését és kerékpárjait bemutató cikkünk után összegyűlt egy második adag, még nagyobb sztárokkal és igazi sztárbringákkal. A mögöttünk álló hét során mutatkozott be többek között a Tinkoff-Saxo, a ...

2014, a párharcok éve!

Froome vs. Nibali, Cancellara vs. Sagan, Cavendish vs. Kittel... Még el sem kezdődött igazán a tél, de az egyszeri kerékpársport-rajongó már azt keresi, vajon mire számíthat a következő idényben, mely versenyek lesznek különösen izgalmasak, illetve ...

Cirkusz vagy kiegyensúlyozott verseny? A pavék szelektálhatnak a 2014-es Touron?

Szárnyra kelt a nemzetközi sajtóban egy hír még a 2014-es Tour de France hivatalos prezentációja előtt, miszerint 2010 után ismét ráengednék a GT-mezőnyt a veszélyes francia kockaköves utakra, a pavékra. Ezzel ismét felmerült a megosztó kérdés, hogy ...

Vingegaard kezdte, Roglič folytatja? – ma startol a 77. Vuelta a España

Roglič, Roglič, Roglič - az utóbbi három kiírás győztesének a nevével van tele a kerékpáros sajtó, nem véletlenül: a szlovén versenyző súlyos sérüléséből felépülve rajthoz áll az idei spanyol országúti kerékpáros-körversenyen, és mint az utóbbi ...

A trónfosztás reményével – La Flèche Wallonne 2018 előzetes

Lesz-e új király a Mur de Huyon, vagy sorozatban ötödszörre (összességében hatodik alkalommal) is Alejandro Valverde (Movistar) állhat majd a dobogó legfelső fokára a Flèche  Wallonne-on? Szerda délután négy után kiderül.  Kép ...

Milánó-San Remo: elhullottak a topfavoritok, Demare kihasználta (videó)

Peter Sagan nemrég azt nyilatkozta, a Milánó-San Remo-n nem olyan nagy kihívás versenyezni, csak megnyerni nehéz... Ez a mai napon is bebizonyosodott... A szezon leghosszabb monumentuma (295 km) rögtön az első a legnagyobb klasszikusok sorában, ...

Világsztárok a V4 magyarországi versenyén

Immáron hivatalosan is felkerült a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség, azaz az UCI versenynaptárába a 2016. április 23-án megrendezendő V4 kerékpáros sorozat magyarországi versenye. Ezzel egyidőben az is napvilágot látott, hogy két egykori legenda is ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo