Enduró építés: Specialized Enduro – 2. rész

Enduró építés: Specialized Enduro - 2. rész (szöveg: KGÁdám, fotó: Lcs) A cikksorozat előző részében ismertettem a váz főbb technikai jellemzőit, most pedig az összeépítés szempontjai és maga a teszt következik. Mint azt a múltkor is említettem, nekem a felfelé és a lefelé útból az utóbbi a fontosabb,…

Le Mans 24 órás verseny: Káldy Attila várhatóan ismét indul

A pálya jelképe a Dunlop-kapu Vasárnap zárul a nevezés a legendás Le Mans-i pályán immár évről évre megrendezett 24 órás kerékpáros versenyre. A viadalra eddig 390 csapat nevezett, az egyéni indulókkal együtt a rajthoz állók száma meg fogja haladni az 1800 főt.…

Tó-vidék Fesztivál 2011: kerekező kerékpáros kalandtúra a Tisza-tó körül

Tó-vidék Fesztivál 2011: kerekező kerékpáros kalandtúra a Tisza-tó körül 2011-ben második alkalommal kerül megrendezésre a Tó-vidék Fesztivál. 2010-ben Sarud Község Önkormányzata Európai Uniós pályázati forrásból, hagyományteremtő szándékkal szervezte meg az eseményt, az idei fesztivál főszervezője a Wesselényi Miklós Szabadidős Egyesület. 2011. augusztus 5. és 7. között…

Semmering Bringapark és a Hotel Sonnwendhof: ahogyan azt itthon is lehetne

Semmering Bringapark és a Hotel Sonnwendhof: ahogyan azt itthon is lehetne Egész pontosan 2006-ban értesültünk először egy Ausztriában dolgozó barátunktól, hogy ott egy bringapark épül – elsősorban downhillesek számára. Nem kellett sokat biztatni a csapatot, és már indultunk is. A szomszédok már akkor is fényévekre jártak előttünk park…

Trans Hungária Maraton – még a héten nevezhetsz!

Trans Hungária Maraton – Még a héten nevezhetsz! Hétfőig lehet még nevezni Magyarország első több napos hegyikerékpáros versenyére! 2011. augusztus 17-én rajtol Nagymaroson a Trans Hungária Maraton, ahol a résztvevők 4 napon át hódítják meg Észak-Magyarországot a vizek és a borok útján az augusztus 20-ai…

Az Egeres-völgy Sportfesztivál kiemelt programja a jövő heti Bükk Maraton

Az Egeres-völgy Sportfesztivál kiemelt programja a jövő heti Bükk Maraton Jövő hétvégén kerül megrendezésre a Bükk lábánál, Felsőtárkány mellett az Egeres-völgy Sportfesztivál, melynek záró rendezvénye a tizenegyedik alkalommal meghirdetett Bükk Maraton hegyikerékpár-verseny lesz, mely a Magyar Kupasorozat része, egyben a Top Maraton sorozat harmadik állomása. A fesztiválon…

Országúti verseny keretprogramja lesz hétvégén a salgótarjáni BringaMánia Park

Országúti verseny keretprogramja lesz hétvégén a salgótarjáni BringaMánia Park Az VI. Tarján Kupa országúti kerékpárverseny mellett a McDonald’s BringaMánia Park színes programjai is várják a kerékpárosokat és a szurkolókat 2011. július 31-én Salgótarjánban.…

Downhill világkupa 4. és 5. forduló: Mont Sainte Anne és Windham

A legöregebb: Peat ismét magára talált és idén először felállt a dobogóra Mint jeleztem, a két amerikai downhill világkupa futamot közvetlenül egymás utáni hétvégéken szervezték, ami nem feltétlenül előnyös. Sam Hill példája mutatja, hogy nekem volt igazam, ugyanis nem sokkal az első verseny előtt lesérült egy edzésen, és ezzel…

A győriek a leglelkesebb BringaSulisok

A győriek a leglelkesebb BringaSulisok A McDonald’s BringaMánia program támogatásának köszönhetően idén tavasszal országszerte 12 iskolában tartott kerékpáros közlekedésbiztonsági oktatást a Vuelta Sportiroda. A BringaSuli oktatás két hónapon keresztül zajlott, képzett oktatók vezetésével. Kétezer-tizenegy tavaszán a legaktívabbak a győri Kölcsey Ferenc Általános…

360° bringa: Nászút a Világ körül – Budapesttől Isztambulig

360° bringa: Nászút a Világ körül - Budapesttől Isztambulig Mit tehet az ember fia, ha a munkája nem nyújt számára megfelelő kihívást? Ha volt olyan szerencsés, hogy sikerült összekuporgatnia az évek alatt egy alsó-közép kategóriás autó árát? Ha az utazásban, a természetben leli igazán örömét? Ha…






Copyright © 1999-2010 Bikemag.hu Kft. · Szerverünknek 1999 óta az ad otthont. · A szájtot 230V hajtja. · Laci, ne lopj!